ikrek
3 évesek lettek Borbély Alexandra ikrei, fotókon mutatta meg a lányokat
Borbély Alexandra és Nagy Ervin ikerlányai, Elza és Franciska már háromévesek, így ünnepelték a születésnapjukat.
Két apától szült ikreket egy 19 éves lány
A fiatal édesanya álmában sem gondolta volna, hogy mindkét partnerétől teherbe eshet, mégis megtörtént, és a babák azóta meg is születtek.
Ugyanaznap, ugyanabban a kórházban szültek az ikertestvérek
Az egypetéjű ikernővérek csupán fél nap különbséggel hozták világra gyermekeiket.
Ilyen nagyok már Rúzsa Magdi ikrei: Így mennek az oviba
Hihetetlen, hogy már Rúzsa Magdi ikrei is ilyen nagyok: ovisok lesznek, és a büszke anyuka megmutatta, hogy vágnak neki a kalandnak.
Tripla öröm: ismét hármasikrek jöttek világra Kecskeméten
Három egészséges kisfiú érkezett egy felsőlajosi családba, akik a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban jöttek világra.
Egypetéjű hármasikrek születtek Kassán
A kórház igazi csodaként számolt be róluk. A statisztika szerint 100 millió szülésből 1 alkalommal fordul elő.
Hankó Csilla: Metamorfózis
Egy nő ikres anyává való átalakulásának története "Anya vagyok, de nem csak az" című novellapályázatunk újabb írása. Olvassátok szeretettel!
Miskolci hármas ikrek: Liza, Maja és Veronika jól vannak
2021 és 2023 után ismét hármasikrek születtek a miskolci Központi Kórházban.
A hármasikrek ugyanott, ugyanazon a szakon, ugyanolyan minősítéssel diplomáznak
A három fiatal lány az egyetem után sem válik el egymástól, a munkájuk is ugyanaz lesz, pedig nem ragaszkodnak egymáshoz foggal-körömmel.
Tizennégy ikerpár is egyszerre ballag ebből az iskolából
Tizennégy ikertestvérpár végzős a kaliforniai Fresno egyik középiskolájában.
Ilyen különleges neveket kaptak Amber Heard ikrei
Immár háromgyerekes anya Amber Heard: lánya után ikrekkel, egy kisfiúval és egy kislánnyal bővült a színésznő családja. Különleges nevet választott az ikreknek.
Kozma Orsi bevallja, néha nem tud mit kezdeni az ikreivel
Ahogy az énekesnő idősödik, egyre türelmetlenebb, a lányai pedig egyre nagyobb kihívást jelentenek.
Legszebb nevek ikerfiúknak
Talán még nehezebb ikreknek megtalálni a megfelelő neveket. Pláne, ha fiúkról van szó. Mutatunk néhány névpárosítást, amelyek összhangban vannak egymással.
Legszebb nevek ikerlányoknak
Kicsit mások lehetnek a szempontok, ha ikerlányoknak választunk nevet. Persze az első és legfontosabb, hogy a szülőknek elnyerje a tetszését a választok név, sőt, jelen esetben nevek.
Két apától szült ikreket egy 19 éves lány
Nem akármilyen módon derült fény a különös esetre!