iskola
Adj szorongásoldó tízórait a gyereknek!
A megfelelő étkezés, legalább annyira fontos a gyereknek, mint az időben történő lefekvés. Mit érdemes adni a gyereknek tízóraira, hogy könnyebben menjen a koncentrálás, és nyugodtabban teljen a nap?Ennyibe kerül egy gyerek sulikezdése a szülőknek
Iskolásonként 15 300 forint volt az iskoláztatási költség tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölt összesítése szerint.Így készítsd fel a gyereket a sulira
Alig néhány nap van hátra az iskolakezdésig, a legtöbb családban érdemes felkészülni erre a nagy változásra a nyári lazaság után!Az ovi az új első osztály?
Egy nemrégiben közzétett tanulmány szerint az Egyesült Államokban egyre többen mennek úgy első osztályba, hogy már jól tudnak olvasni. Ez hazánkban is tapasztalható.Jön a kilencosztályos iskola és az új alaptanterv
Úgy tűnik, hogy a korábban már tervezett elképzelés megvalósul: a kormány 2019-től kilencosztályos általános iskolát vezetne be, az eddigi Nemzeti alaptantervet pedig radikálisan újragondolják.Ezek a legjobb általános iskolák
Iskolát választani nem könnyű feladat. Több szempont szerint is dönthetnek a szülők arról, hogy hozzájuk és gyermekükhöz melyik iskolatípus illeszkedik leginkább. Most egy szempontot mutatunk be.Így magyarázta el a kimondott szó hatalmát egy anya
A szavaknak bizony súlya van. Ha egyszer kimondjuk, nem lehet már visszaszívni őket. Minden szülő arra törekszik, hogy szépre és jóra nevelje gyermekét, hogy tiszteljen és ne bántson másokat.Milyen a jó iskolatáska?
Milyen táskát válasszunk a gyereknek? Milyen szempontokat vegyünk figyelembe? Fontos kérdés, és korántsem bonyolult a megválaszolása.Ekkora cukiság nincs is
Egy kacsacsalád minden évben áttotyog az általános iskolán, a gyerekek legnagyobb örömére.A gyakorlóiskola fenntartóváltása ellen demonstráltak
Diákok, szülők és tanárok tiltakoznak 2015. április 28-án az ellen, hogy a Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola fenntartói joga átkerüljön a Klebelsberg Intézménytartó Központhoz (Klik).6 tipp és könnyen indul a suli
A hatéveseknek óriási változást jelent a biztonságot nyújtó óvoda után az első osztályba lépni. Nem könnyű beilleszkedni, elsajátítani és megfelelni az új szabályoknak még úgy sem, ha a kisgyerek izgatottan várta az első csengetést.A génekben van a matek utálata?
Miért van az, hogy egyesek alig várják, hogy megoldhassanak egy érdekes matek példát, mások pedig már pusztán a számok említésére is idegesek lesznek? A válasz a kutatók szerint a génjeinkben keresendő.A pihenésről vagy a sok programról szóljon a gyerek nyara?
Minden évben dilemma az iskoláskorúak szüleinek, hogy hogyan szervezzék meg a nyarat a 11 hetes nyári szünetre.Iskolakezdésre készen
Általános iskolába íratás előtt a legtöbb szülő heteket, hónapokat tépelődik menjen-e a gyermeke tanulni vagy maradjon még egy évet az óvodában.Kevesebb cukrozott üdítő, több víz az iskolákban
Az ötödik születésnapját ünneplő HAPPY-hét záróeseményén veheti át a fődíjat az első helyezést elért Sorkifaludi Gárdonyi Géza Általános Iskola Vas megyéből. Kiemelkedő volt a tanulók és pedagógusok kreativitása a HAPPY-héten.