lelki egészség
„Az emberek harmada nem lát célt az életében” – látlelet a magyarok mentális állapotáról és a legnagyobb nehézségekről
Fontos, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a témákra, amelyek sokunkat érintenek, mégis keveset beszélünk róluk, mert tabunak számítanak. Hiszen nem lehet egész a világ, ha a lelkünk darabokban van – hangzott el egy közelmúltbeli sajtóeseményen, számolt be róla Perl Kitti, a HáziPatika.com szerzője az oldalon megjelent írásában.
Egyre kisebb gyerekek hívják a Kék Vonalat
Évről évre növekszik a szorongások, a félelmek, az öngyilkossági gondolatok miatt segítséget kérő tizenévesek száma.
Két hét alatt tíz öngyilkossági kísérlet – diákok lelki egészségének megmentésén fáradozik a főorvos
Egy Újpesten végzett felmérésben a diákok majdnem fele számolt be arról, hogy szexuális abúzus vagy verbális bántalmazás áldozata volt. A tanulók állapotát egy olyan kérdéssorral mérték fel, amelyet – bár régóta létezik – nálunk még nemigen használták, pedig máshol komoly eredményeket értek el vele - írta a héten a 24.hu.
Mostantól bármely magyar iskola kérhet lelki egészség foglalkozást az UNICEF-től
Az UNICEF Lélekemelő Program keretén belül bármely magyar iskola rendelhet olyan ingyenes, interaktív előadásokat, foglalkozásokat, amelyek a gyerekek lelki egészségével foglalkoznak.
Az alvás kulcsfontosságú a tinédzserek lelki egészsége szempontjából
A Dél-Ausztráliai Egyetem alvásszakértőinek új kutatómunkája emlékezteti a szülőket arra, mennyire fontos az elegendő mennyiségű alvás a tinédzserek számára. Az elégtelen alvás negatív hatással lehet a mentális egészségükre.