lombik
Petesejt-adományozás – Egyelőre mégsem szavaz a parlament
Saját sejtekből nem jön össze a baba - ilyenkor segítene egy könnyített sejtadományozás.
Újabb beültetésre vállalkozik Tornóczky Anita – kis testvére születhet Noelnek
Három lefagyasztott embriója van a párnak.
Mesterséges intelligencia segített egy párnak teherbe esni 19 év után
A Columbia Egyetem Termékenységi Központja olyan áttörést ért el, ami új reményt ad a meddő pároknak. AI eszköz segítségével kezelték a férfi terméketlenséget.
Tornóczky Anita: 38 éves koromban kijelentette egy orvos, hogy soha nem lehet gyermekem
45 évesen mégis életet adott kisfiának és úgy érzi, hogy lesz még egy babája.
Várandósságáról beszélt Magony Szilvia – „Erre körülbelül öt százalék esélyt adott a tudomány”
Az egykori szépségkirálynő második gyermekét várja, most jár a hetedik hónapban.
Magony Szilvinek egy százalék esélyt adtak az orvosok
A 43 éves egykori szépségkirálynő már a harmadik trimeszterben jár és most sokkal tudatosabb, mint fia születésekor.
11 dolog, amit soha ne mondj annak, aki termékenységi problémákkal küzd
A szülővé válás olykor egy nagyon hosszú és rögös út, ami elképesztően megterhelő tud lenni az érintetteknek. Ilyenkor még a jó szándékú tanácsok is elsülhetnek balul, úgyhogy jobb, ha kellő tapintattal kezeljük a helyzetet.
Magony Szilvi: „Ez a kislány döntött. Szembe ment minden statisztikai adattal, és már itt van velünk.”
Magony Szilvi, az egykori Miss Balaton öthónapos kismama. Hét eredménytelen lombik után végül spontán esett teherbe. Egy őszinte beszélgetés a lombikokról, a kudarcokról, a női – férfi kapcsolatról és a gyereknevelésről.
Biológiai szüleinek ítélte a bíróság a lombikprogram során elcserélt kislányt
A terhesség harmadik trimeszterében vették észre, hogy az anya nem a saját magzatát hordja ki. Bíróságra került a ma már kétéves kislány ügye.
44 évesen lesz édesanya Csézy
Hatalmas a boldogság, Csézy és párja hamarosan szülők lesznek!
Fontos változás jöhet az állami lombikkezelésekben
Az új tervezet a beültethető embrikók számát is korlátozza, a felső korhatár továbbra is 45 év marad.
Egy kutatás szerint ötből egy esetben természetes úton is teherbe eshetnek a nők a lombikeljárás után
Ötből egy esetben természetes úton is teherbe tudnak esni azok a nők, akiknek korábban mesterséges megtermékenyítéssel született gyerekük – derült ki a Human Reproduction cím szaklap friss számában megjelent kutatásból, írja a The Guardian című lap alapján az MTI.
„A legszívesebben a feleség arcába mondtam volna: hagyd ott ezt a férfit, nem ő lesz a legjobb apa a gyerekeidnek” – név nélkül mesélt nekünk a meddőségi asszisztens
Szülésznőből lett meddőségi egészségügyi asszisztens a 90-es évek végén Emma. “Hiába töltöttem ennyi időt a szakmában, még mindig sok a homály, a misztikus, megmagyarázhatatlan rész” – mondja a teherbeesésről.
Solti Ádám és Berni öt lombik után kisfiút várnak
Nehéz időszakon mentek át, és kicsit el is tűntek a nyilvánosságból, de ma már boldog házaspárként várják fiúk érkezését.
Nonna: “3 és fél év után így sikerült végre teherbe esnem”
Megviseli testileg-lelkileg mind a nőt, mind a férfit - és persze kettejük viszonyát is a hosszan tartó sikertelenség.