magántanuló
„A kórházból a gyerekek légüres térbe kerülnek” – Kiara már harmadikos, de még sosem volt igazi iskolás
Még csak tízéves, de már több fájdalmat élt át, mint egy átlagember egész életében. Kiara hatévesen kapta a diagnózist: leukémiája van. A szó szoros értelmében iskolás még sosem volt, három éve az édesanyja és a KórházSuli önkéntesei tanítják otthon. 133 adag kemoterápián és egy agyvérzésen túl ha valakire, hát rá valóban igaz: az élet utat tör. Nemes-Mozer Mária és Fülöp Máté riportja a HáziPatikán.
Kivette lányait az iskolából, mert szerinte az olyan, mint egy börtön
Az anyának nincs érettségije, de szerinte nincs is rá szüksége a vállalkozásához.
Augusztus végéig még be lehet nyújtani a magántanulói kérelmet
Akik augusztus végéig benyújtják a magántanulói státusz iránti kérelmüket, azoknak még a jelenlegi szabályok szerint az igazgatók bírálják el a beadványát.
Megszavazták az alternatív oktatást nehezítő köznevelési törvényt
A parlament megszavazta a köznevelési törvény módosítását. Nehezíti az alternatív iskolákat, a magántanulóságot, de még az ovisokat is érinti.
Jövő évtől megszűnhet a magántanulói státusz
A kormány szerint össztársadalmi érdek, hogy a gyerekek iskolába járjanak, ezért a 2020/21-es tanévtől kivezetné a magántanulói jogviszonyt.
Egyre népszerűbbek a magántanulói csoportok
Te sem szeretnéd közoktatási intézménybe adni gyermekedet? Gondolkodtál már a magántanulóságon? Összefoglaltuk neked a legfontosabb tudnivalókat.