Gyerek

11 éves és már diplomás: a magántanuló kislány példát mutat minden szülőnek

„Kiváltság és megtiszteltetés volt tanítani őt” – mondta Alisa Perales édesapja. A kislány mindössze 11 éves, de már két diplomája van. És ezt elég menőnek tartja.
2025. Május 22.
iskolai osztályterem

Kép: Getty Images

Alisa egyedülálló édesapja, az 51 éves Rafael Perales úgy döntött, félreteszi jogi praxisát, és teljes munkaidőben otthon tanítja lányát – már egyéves korától kezdve. A család egy viszonylag szerény örökségből tudott megélni Rafael szüleinek halála után – ebből földet vásároltak, amely később bevételt termelt.

„Alisa nagyon éles eszű. Mindenki észrevette, hogy születésétől kezdve volt benne valami különleges” – mondta el a People-nak az apa. Ugyanakkor nem úgy született, hogy ismerte a trigonometriát, eljutni idáig – vagyis hogy majdnem feleannyi idő alatt diplomázik, mint a legtöbb hallgató – „állandó munka volt”, tette hozzá az édesapa.

Két és fél évesen már olvasott

Az ABC-vel és dalok éneklésével kezdték. Alisa két és fél éves korára már regényeket olvasott. „Lépésről lépésre haladtunk” – mondja az édesapja. „Nem történt semmi csoda. Minden egyes dolog lépésről lépésre történt.”

„Amikor először belevágtam, az emberek úgy reagáltak, hogy: ‘Hűha, komolyan otthagyod az ügyvédi pályát, hogy egy egyéves gyereket taníts otthon?’” – meséli Rafael. „Sokan azt gondolták, ez hatalmas hiba. Nem hitték, hogy ez az út működhet.” De ő biztos volt benne, hogy ez a helyes döntés. „És most, tíz év távlatából visszanézve, egyáltalán nem bánom. Öröm volt. Kiváltság és megtiszteltetés tanítani őt.”

A kaliforniai otthonukban a Perales család eleinte reggel 8-tól délután 4-ig tanult, heti hat napon keresztül. Nem tartottak sem nyári, sem téli szünetet, ehelyett tanulmányi kirándulásokra mentek. Amikor Alisa betöltötte a negyedik életévét, úgy döntöttek, hogy szerdánként nem tanulnak, hanem hetente ellátogatnak Disneylandbe. „Annyira jól haladt, hogy szerettem volna tovább motiválni, és azt akartam, hogy minden hétre úgy tekintsen, mint valami új és szórakoztató dologra, ami vár rá” – mondja Rafael. „Ez volt az én stratégiám: hogy az egész tanulási folyamat elképesztően szórakoztató legyen.”

Ötéves korában Alisa már algebrát tanult az apjával, majd áttértek a geometriára és más érdekes területekre is, nyolcévesen pedig már kevés volt az apa a kislánynak a matematikai tanulásban. Így amikor a legtöbb gyerek épp a harmadik osztályba iratkozott be, felvették egy közösségi főiskolára (community college), különleges diákként.

„Ez volt az első alkalom, hogy bármilyen nyilvános tantermi közegbe került, és azt hittem, kicsit megijed majd” – meséli Rafael. „De nem. Úgy tűnt, tényleg örült annak, hogy más emberek is vannak az osztályban, és megtapasztalhatta, milyen érzés az, amikor nem az apja áll az osztályterem elején és tanít.”

Bár Alisa legjobban a matek-, fizika- és zeneórákat kedvelte, összességében azt mondja: „Szeretek új dolgokat tanulni.” Első diplomája ill. diplomáit is ezen a területen – matematika és természettudomány – szerezte meg. Két diplomája van és még csak 11 éves.