párkapcsolat
Kínai állatövi jegyek: ők igazán összeillenek
A kínai asztrológiában vannak jegyek, amelyek tökéletesen illenek egymáshoz, mások viszont halálos ellenségek, és minden áron el kell kerülniük egymást. De vajon melyik kínai állatövi jegyek mutatják a legjobb összhangot a párkapcsolatban?
Megvan, mennyi az ideális korkülönbség pároknál
A korkülönbség csak az egyik faktor, ami jellemez egy kapcsolatot, de a szélsőségekben valóban több a kockázat.
Ezek a leghűségesebb csillagjegyek
A hűség olyan tulajdonság, amely nem mindenkinek adatott meg. De biztosan jellemző a leghűségesebb csillagjegyekre.
Ez már nem szerelem, csak rutin – 4 jel, hogy a párod csak a minimumot adja
Egy kiegyensúlyozott párkapcsolat alapja a megfelelő kommunikáció, a kölcsönös tisztelet és egymás támogatása, ezek azonban önmaguktól nem működnek. Ahogy mondani szokás, ezért mindkét félnek meg kell dolgoznia.
Megvan a 9 elem, ami lángra lobbantja a romantikát
Ezektől működik a kémia két ember között.
Negyvenévesen, három gyerekkel maradt egyedül Évi, ma újra boldog
Varga Évi édesanya, az Anyák az anyákért alapítvány vezetője, aki arról mesélt nekünk az Anyasorsokban, hogy hogyan talált új társat háromgyerekes anyaként, és megosztotta, hogy milyen nehézségekkel kell ilyenkor megküzdeni.
A jó kapcsolat titka: legyen közös témátok a gyerekeken kívül is
A hosszú és boldog kapcsolat titka, hogy legyen bőven közös témátok a gyerekeken és a mindennapos teendőkön kívül is – főleg, amikor végre kettesben vagytok egy kicsit.
Judy 50 évesen is nyitott egy második babára
Esélyt adnak egy közös gyerekre kedvesével, Krisztiánnal.
Ezt a 7 kérdést csak egy szilárd párkapcsolat bírja el
Egy stabil párkapcsolatban nem léteznek tabuk. Ha az alábbi kérdéseket bátran fel tudjátok tenni egymásnak, akkor sziklaszilárd a kapcsolatotok.
Megvan miért veszekednek legtöbbször a magyar párok: ez a pénz
A pénzügyek jelentős hatással vannak a párkapcsolatok dinamikájára, az Erste felmérése szerint a társak közti harmónia hosszú távú megőrzéséhez fontos, hogy az anyagi kérdésekben is azonos hullámhosszon legyenek a felek.
3 kifejezés, ami tönkreteszi a párkapcsolatot
A szavaknak bizony erejük van. A párterapeuta szerint létezik három olyan kifejezés, ami biztosan nem használ a kapcsolatnak.
Ezért helyezem a kisbabámat a házasságom elé
Egy háromgyerekes anya megosztó véleménye arról, hogy kismamaként mit kell tennie a házasságáért.
A férj a kertben sátorozik, ez mentette meg a házasságukat
Eddig máshogy értelmeztük, ha egy házaspár nem alszik együtt. A feleség azt állítja, a szomszédok ugyan furcsán néznek rájuk, de a házasságuk megmenekült.
10 tipikus mondat, amivel az érzelmi zsarolók a markukban tartanak
Az érzelmi zsarolók csapdájába sokkal könnyebb besétálni, mint gondolnánk, a szabadulás viszont már korántsem ilyen egyszerű.
A WHO tanulmánya szerint a serdülőkorú lányok közel negyede él át párkapcsolati erőszakot
Az Egészségügyi Világszervezet tanulmánya szerint a párkapcsolatban élő nők mintegy negyede szenvedett el fizikai vagy szexuális erőszakot a huszadik életéve betöltése előtt.