Család

Megvan a 9 elem, ami lángra lobbantja a romantikát

Ezektől működik a kémia két ember között.
2025. Április 30.
párkapcsolat

Kép: Getty Images

Ha végiggondolod, mi vonz a partneredhez mennyire tudnád ezt könnyen szavakba önteni? Nehéz leszűkíteni pusztán a személyiségre, a külsőre vagy akár a testalkatra. Csak azt tudod, hogy amikor a pároddal vagy, valahogy rendben van a világ.

A vonzalomról szóló elméletek többsége az azonos vagy ellentétes személyiségjegyekre összpontosít, és kevésbé arra a mágneses vonzásra, amely az embereket egymás életébe (és karjaiba) vezeti.

Susan Krauss Whitbourne pszichológus, a Massachusetts Amhersti Egyetem nyugalmazott professzora azt írja a Psychology Today cikkében, hogy egyelőre a tudomány sem tud igazán jó meghatározással előrukkolni. Némi előrelépést jelent egy, az Archives of Sexual Behavior című folyóiratban idén megjelent tanulmány.

Ettől működik az a bizonyos kémia

Alexandra Liepmann és munkatársai szerint, amikor az emberek úgy döntenek, hogy romantikus kapcsolatba lépnek valakivel, vagy csupán a meglévő kapcsolatuk minőségét igyekeznek megítélni, gyakran azt veszik alapul, hogy működik-e közöttük a kémia. „Mit jelent számodra ez a kifejezés? Hogyan definiálnád?” – ezt a kérdést tették fel a kutatók összesen 200 felnőttnek, akik a 21 és 76 év között korosztályból kerültek ki. A résztvevők saját szavaikkal írhatták le, hogy mit gondolnak erről a bizonyos kémiáról. A kutatók a kapott válaszokból összesen 630 egyedi gondolatot emeltek ki, majd kategóriákba sorolták ezeket. Ebből állt össze végül az alábbi lista, amely a romantikus vonzalom meghatározó elemeit mutatja be (zárójelben, hogy a válaszadók hány százaléka említette meg a vonzalom meghatározójaként).

  • Pozitív interakció (64%)

Ezt említették a legtöbben: magában foglalja azokat a pozitív érzéseket, amik az együtt töltött idő okoz.

  • Kölcsönösség (48%)

Azaz, hogy kölcsönösen érdeklődnek egymás iránt.

  • Oldottság (41%)

Hogy mennyire találjuk meg könnyen a szót a másikkal, mennyire tudunk feloldódni és önmagunk lenni a társaságában.

  • Kompatibilitás (40%)

Azt jelenti, hogy összeillenek a felek.

  • Hasonlóság (36%)

Hasonlóság érzése a partnerrel: hasonlóan gondolkodnak, hasonlóan viselkednek, és sok közös érdeklődési körük van.

  • Az a bizonyos szikra (31%)

Varázslatos vagy megmagyarázhatatlan szempont: ez azt jelenti, hogy a másiknak ugyanazok az energiái vannak, mint neked.

  • Szexuális vonzalom (28%)

Szerencsés, ha hasonló vágyak vezérlik az intimitást.

  • Intenzív kötődés (24%)

Amikor állandóan együtt akartok lenni.

  • Testi reakció (6%)

Fizikai reakciók a másik jelenlétében, ami olyan érzés, mintha pillangók lennének a gyomrodban.

A kutatásból az is kiderült, hogy minél hosszabb párkapcsolatban élő volt a válaszadó, annál inkább a romantikus elemeket helyezte előtérbe a szexuális vonzalommal szemben. Susan Krauss Whitbourne szerint a kutatás tanulsága az, hogy a partnerünk iránt érzett vonzalom nem feltétlenül alszik ki az idő múlásával, a kémia működhet hosszú időn át.