Család

A jó kapcsolat titka: legyen közös témátok a gyerekeken kívül is

A hosszú és boldog kapcsolat titka, hogy legyen bőven közös témátok a gyerekeken és a mindennapos teendőkön kívül is – főleg, amikor végre kettesben vagytok egy kicsit.
2025. Február 27.
Pár vacsorázik, randizik, a boldog párkapcsolat titka

Gyakori nehézség, hogy a pár csak a gyerekekről beszélget akkor is, amikor végre kettesben vannak (Fotó: Getty Images)

Anya-apa randizik, de a vacsoraasztal mellett valahogy folyton a gyerekekre és az otthoni teendőkre kanyarodik a beszélgetés – ismerős? Nem könnyű félretenni azt, ami egyébként nagyjából állandóan foglalkoztat. A gyerekek és a családi élet rengeteg boldog pillanatot tartogat, de emellett rengeteg elintéznivalót, észben tartani valót, megszervezni valót, aggódni valót is. Nem csoda, ha nehezen léptek át szülő-üzemmódból randi-üzemmódba. De van néhány ötletünk ennek megkönnyítésére, a párkapcsolat ápolására.

Szülők helyett szerelmespár

Pedig nagyon fontos lenne néha kilépni a „családműködtető”, „mindent is megoldó” szerepkörből, és egy kicsit párként gondolkodni, viselkedni, beszélgetni. Van, akinek könnyebben megy, hogy félretegye egy időre az őt foglalkoztató dolgokat, más nehezebben tud az őt foglalkoztató megoldandó dolgok helyett arra koncentrálni, ami épp történik vele. Pedig ez lenne a lényeg: amikor végre kettesben vagytok, akkor ne azon kattogjatok, hogy mit kellett volna elintézni vagy mit kell észben tartani, hogy másnap minden rendben legyen. Hanem figyeljetek is egymásra. Persze, remek tanács, de ha épp rengeteg minden jár a fejetekben, könnyen megeshet, hogy ott ültök, és valahogy mindig a gyerekekről kezdetek beszélni – ahelyett, hogy egymás társaságát élveznétek. Hogy mit lehet ilyenkor tenni? Érdemes kipróbálni dr. Becky Kennedy gyermekpszichológus tanácsait randiestére.

Így kapcsolódj a pároddal

A szakértő szerint a leggyakoribb ok, amiért nem megy könnyedén ilyenkor a beszélgetés, az az, hogy nem vagy keveset kapcsolódtatok a randit megelőző időben. A randira készülést nem az öltözködéskor kell elkezdeni, hanem már napokkal előtte, ezzel a néhány trükkel:

1. Köszönd meg neki

Köszönj meg a párodnak olyasmit, amiért hálás vagy, amivel megkönnyítette a dolgodat. Egyszerűen mondd neki, hogy „Köszi, hogy lefektetted a gyerekeket”. Vagy: „Köszönöm, hogy bepakoltad a mosogatógépet”. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egyszerűen mutasd ki neki, hogy hálás vagy, amiért jól megy az együttműködés. Ezek az apró, szeretetteli kapcsolódások nagyon fontosak – és sokat segítenek a randi jó hangulatának megalapozásában.

2. Üzenj neki napközben

Akármilyen kedves aprósággal üzenhetsz neki, a lényeg, hogy jelezd, hogy gondoltál rá, eszedbe jutott. Akár egyszerűen ezt is megírhatod. (Az emlékeztetők, feladatlisták nem számítanak!)

3. Idézz fel egy kedves közös emléket

És meséld is el neki. Valami olyasmit, ami kettőtökhöz kapcsolódik, ami meghitt hangulatot teremt, ami felidézi a randizós időket akár.

Együtt könnyebb

Ha ezzel megalapozod a kapcsolódást, máris könnyebb lesz közös témákat találni, hiszen nem a nulláról kell kezdenetek az egymásra hangolódást. Mert jó, ha tudod, hogy nem csak ti vagytok, akiknek ez néha nem megy könnyen: egy csomó pár életében okoz nehézséget, hogy szülőszerepből partnerszerepbe váltsanak. Főleg, ha a kettesben elszabadulás csak ritkán adódik. Ne éld meg ezt katasztrófaként, hanem tudatosítsd magadban, hogy szükség van arra, hogy többször kapcsolódjatok, többször lépjetek ki a gyereknevelés-háztartásvezetés monoton köréből akár csak egy-egy összekacsintós pillanatra. Egy párkapcsolatot működtetni, „gondozni” kell, teljesen természetes, ha nem megy benne minden „magától”, hanem dolgozni kell rajta. És ebben az ilyen apróságok nagyon sokat számítanak. Még néhány egyszerű trükk, amivel a kapcsolódást erősíthetitek:

  • Sokat számítanak az apró, kedves érintések
  • Ahogy az ölelések is
  • Olvassátok ugyanazt a könyvet, hallgassátok ugyanazokat a podcasteket, nézzetek együtt sorozatot, hogy jót tudjatok beszélgetni róluk
  • Meséljétek el nap végén, mik történtek veletek – még akkor is, ha eleinte egy kicsit ezt „erőltetni” kell, majd belejöttök, és természetes lesz
  • Tervezgessetek közösen valamilyen közös dolgot: lehet ez nyaralás, de akár a következő kettesben töltött program is