régi
Csodás, amit jelent, mégsem adja szinte senki ezt a lánynevet
Hiába hordoz több csodás jelentést is ez a szép női név, 40 éve már a közelébe sem jut a legfelkapottabb keresztnevek listájának. Vajon örökre kiszorult onnan?
Ezeket a retró szokásokat visszasírjuk
Sok apróság, ami egykor a mindennapjaink része volt, ma már szinte teljesen eltűnt, mégis jó szívvel emlékezünk rájuk. Összegyűjtöttünk néhány retró szokást és tárgyat, amelyeket kár, hogy túllépett a kor.
Így teltek a napközis gyerekek délutánjai régen
Ha voltál napközis, szuper múltidézes lesz visszanézni ezeket a képeket, ha pedig nem, azt tudod megnézni, miről maradtál le annak idején!
Ilyenek voltak 50 évvel ezelőtt a mozik
A mozizás évtizedek óta jó programnak számít, igaz, a szüleink korában még nagyon máshogy festettek a filmszínházak, mint most.
5 tévéműsor, amit imádtunk gyerekként a 80-as 90-es években
Emlékszel még, milyen tévéműsorokat néztél gyerekként? Előre szólunk, nagyon klassz lesz visszanézni a régi idők műsorait!
Ilyen rágógumikat ettünk 40 éve! Emlékszel még?
Mi mással tanulhattunk volna meg rágólufit fújni, mint az alábbi, régi ismerősként viszontlátott rágógumik egyikével?