Kamasz

Így teltek a napközis gyerekek délutánjai régen

Ha voltál napközis, szuper múltidézes lesz visszanézni ezeket a képeket, ha pedig nem, azt tudod megnézni, miről maradtál le annak idején!
2023. Szeptember 21.
Iskolás gyerekek régen

Az iskolai és óvodai napközi nagy segítséget jelentett a dolgozó szülőknek, akiknek így a gyerekeik is „teljes állásban” voltak sulisok vagy ovisok.

Az óvodában az egyik legfőbb program a délutáni alvás volt, majd jöhetett a játék és az uzsonna, az iskolában pedig a házi feladat megírása és a tanulás jelentette a legfőbb elfoglaltságot.

Ezen kívül azért jutott idő a játékra, a sportra és a szórakozásra is a napközikben, amikről szerencsére fennmaradt néhány klassz fotó.

Ilyen volt régen napközisnek lenni

Napközis gyerekek
8 fotó megtekintése

Nyitókép: Fortepan / Leskó Imre