zene
Este jó! Ugye emlékszel?
Talán nincs is olyan harmincas-negyvenes éveit taposó, akinek szorulna kicsit össze a torka, amikor meghallja Vitai Ildikó gitárját és azt az összetéveszthetetlen, kedves, csengő énekhangot, amely végigkísérte gyerekkorunkat.
Már a babával is rádiózhatsz!
A zene már a magzat életében is fontos szerepet tölt be. A hangok mellett a dallamok is beszűrődnek a méhen belüli világba, húszhetes kortól pedig a magzat már hallja is ezeket a zajokat, s nem véletlenszerűen válaszol az ingerekre.
Idén is Jobb velünk a világ!
Hallottál már a fogyatékosokból álló Nem adom fel együttesről? Hallgass bele, csodálkozni fogsz. És menjetek ki a koncertre!
Magyar csodagyerekek világraszóló sikerei: a dobos, az énekes és a zongorista
Már ovi előtt föltűnt a tehetségük, élvezik, amit csinálnak. Ők a mi kis csodáink!
A nagy Mozart-átverés: nem lesz okosabb a baba
A kilencvenes években elárasztották a boltokat a Mozart-cédék, amelyeket kifejezetten kisbabáknak ajánlottak a szerkesztők. Ideológia is volt hozzá: Mozart hallgatása növeli a baba intelligenciáját. Vették, mint a cukrot - sőt, ma is jól fogy!
Még egy ok, hogy miért hagyjuk dobolni a gyereket
Egy felmérés szerint a közös dobolás nemcsak a gyermekek viselkedésre lehet jó hatással, hanem az érzelmi fejlődésükre is.
20 érdekesség a babaszobából
Tudtad, hogy az emberi szív százezret ver naponta? Minden ezredik csecsemő foggal születik? És azt, hogy az ember hamarabb halna meg alváshiányban, mint az éhezésben?
A Szeretethang – magzatváró zene
Jó lenne kimozdulni, feltöltődni... De nagy pocakkal zajos, nyüzsgős helyre? Sokáig állni vagy ülni? Jaj, azt ne! És mi lesz a másik aprósággal? Az esti programok eleve kizártak. - Mit szólna egy olyan koncerthez, amit pont kismamáknak találtak ki?
Zene a kisgyerek életében
Már a várandósság alatt tapasztalhatjuk, milyen jó hatással van a zene a magzatra. Az újszülött az első perctől fogva figyel anyjának hangjára, a kellemes, lágy dallamokra. A kétévesek életében egy-egy mondókának, dalocskának sokkal nagyobb a jelentősége,
“Hé, kölyök, a törzs befogad!” – Zenés foglalkozás a legkisebbeknek
Valamennyien ismerünk gyermekdalokat, mondókákat, de kevesen vannak azok, akik a kisgyermekük nevelésének mindennapjaiban is tudják ezeket alkalmazni. A zenebölcsi-foglalkozások ebben segíthetnek, a baba zenére szoktatásának első lépéseként.
Műértő magzatok
Minden tudományos vizsgálat előzménye egy hipotézis. Aztán jön a módszer, amely igazolja vagy cáfolja az előfeltevést. Ilyen tudományossággal bizonyították azt is, hogy az anyaméhben növekedő apróságok sok-sok mindent megtanulnak, mire a világra jönnek.
A hallás
Az újszülött is hall, bár még csak korlátozott mértékben képes felismerni, merről jön a hang. A kisbabák szinte születésük percétől kezdve ráhangolódnak a nyelvre.
A kisbabának dalból (is) van a lelke…
A szülők és a kisgyermekek gondozásával foglalkozó szakemberek régóta tudják azt, amit az agykutatók számítógépes rétegfelvételekkel is bizonyítani tudnak: a gyermekek beszédtanulását fejleszti, gyorsítja az énekek, mondókák, a ritmikus zene hallgatása.