Család

DNS-teszt segítségével talált rá testvérére egy 27 éves férfi, akiről addig nem is tudott

A férfi egy DNS-teszt weboldal segítségével talált rá a testvérére, amikor vérszerinti apja után kutatott.
2023. Május 25.
családfa
(Kép forrása: Getty Images)

A 27 éves Rhys Williams kilenc éves volt, amikor elvesztette édesanyját, és az unokatestvéreitől megtudta, hogy az őt nevelő férfi nem a biológiai apja. Amikor a férfi 18 éves lett, megpróbált többet megtudni elvesztett családjáról, és tavaly egy DNS-tesztet is elvégzett, aminek eredményét feltöltötte egy családfakutató weboldalra.

Az angliai Stoke-on-Trent városban élő Williams ezután megtudta, hogy biológiai apja hat évvel korábban elhunyt, azonban kiderült, hogy van egy testvére, az 53 éves Chris Jones, számolt be róla a Mirror.

A férfi felvette a kapcsolatot a testvérével, videotelefonon beszéltek egymással, majd Jones ellátogatott öccséhez. „Hihetetlen volt találkoznom Chris-szel, akivel egy vér vagyunk, és idősebb nálam. Már tudom, hogy húsz év múlva nagyon rendben lesz a hajvonalam” – jegyezte meg viccesen Williams, aki számára nagyon különleges élmény volt végre egy olyan valakivel találkoznia, akivel hasonlítanak.

„Olyan érzés volt, mintha a kirakós egy darabja a helyére került volna. Nagy kérdőjelként indul a rejtvény, de most ismét kezd alakulni. Úgy tűnik, most volt itt az ideje, hogy ennek meg kellett történnie” – tette hozzá.

Jones elmesélte, hogy mindig tisztában volt azzal, hogy örökbefogadták, és egyedüli gyerekként nőtt fel a családjában. Elmondta, hogy nagyon örült volna annak, ha mindez 20 évvel korábban történik, de csodálatos, ahogy ez most alakult. „Soha nem volt öcsém. Ez egy új élmény. Nagyon jól kijövünk egymással. A találkozásunk után elmentünk vacsorázni, és jól éreztük magunkat” – mesélte.

A testvérek elmondták azt is, hogy nagyon hasonlítanak egymásra, és az érdeklődésük is közös. „Sok hasonló vonásunk van, például az orrunk. És olyan dolgok is, amik nem genetikai eredetűek. Mindketten ugyanazt a színt szeretjük. Mindketten szeretjük a macskákat. Mindketten impulzusvásárlók vagyunk. Efféle dolgok. Olyan dolgok, amiket nem is veszünk észre, de nyilvánvalóan sok benne a genetika szerepe” – magyarázta Williams.

A testvérek azt tervezik, hogy építik a kapcsolatukat és hamarosan ismét találkozni fognak.