Család

3 fontos szempont a tanulósarok kialakításához

Nyakunkon az iskolakezdés, már javában tartanak a tanszerek beszerzései. Az otthoni környezet megteremtése is fontos, érdemes már rögtön az első osztályba készülőknek is tanulósarkot kialakítanunk. Mutatjuk, hogy miért.
2024. Augusztus 26.

Mérföldkő minden gyerek (és szülő) életében az iskolakezdés. Azon túl, hogy beszerzünk mindent, amit az iskola kér, lelkileg is felkészítettük a gyereket az iskolába lépésre, fontos, hogy az otthoni környezetet is alakítsuk át az iskolás életre.

tanulás

Kép: Getty Images

Az iskolás évekkel nemcsak a napi rutin, a közösség és az elvárások változnak, hanem az otthoni teendők is. Az iskola és a tanulás jelentőségét emelhetjük azzal, ha a kisgyerek szobája nagygyerekessé változik, a játékok mellett, ha még nem tettük meg korábban, szerezzünk be egy könyvespolcot. Fontos, hogy a tárgyi környezet is mutassa: itt most egy új korszak kezdődik.

A megfelelő hely

A tanulás alapvetően a gyerek dolga, ám ahhoz nyugodt körülmények, tiszta környezet is szükséges. Lehet, hogy elsőben még kevesebbszer kell elvonultan tanulni, de mégis fontos, hogy legyen egy kuckó, tanulósarok, ahova elvonulhat a gyerekünk, ha iskolai feladata van.

A tanulósarok kialakítása lehet a gyerek saját szobájában, de bárhol máshol is, ahol csend és fény van. Ha a gyerekünk figyelme sokszor elkalandozik, akkor ne az ablakra néző helyet válasszuk ki, és ne legyen túlságosan sok minden a falakon, az íróasztalán. Fontos a hely megválasztásában az is, hogy ne a családi élet kellős közepén kelljen tanulni, ezzel csak megnehezítjük a koncentrációt.

Íróasztal, megfelelő szék

Íróasztalra szükség van: mindenképp olyat válasszunk, ami méretben a gyerek magasságához illeszkedik, nem inog, nem mozog, elfér rajta minden kényelmesen és legalább egy fiókja van.

Egy íróasztal a megfelelő székkel, világítással mindenképp fontos kelléke egy iskolásnak. Az ergonómiailag megfelelően kialakított szék, állítható magassággal jó választás. Íróasztal lámpára is szükség van, úgy állítsuk be, hogy a gyerek jól lássa a füzetet, könyvet, ami az asztalon van. Jó választás, ha ablak közelébe tesszük az íróasztalt, a természetes fény miatt.

Rendszerezés

Fontos, hogy a tér funkcionális is legyen, ne csak esztétikus: minden, a tanuláshoz szükséges eszköz és anyag könnyen hozzáférhető legyen. Használjunk polcokat, fiókokat és tárolókat. Az átláthatóság segít a tervezésben, ezért mindenképp legyen dedikált helye a füzeteknek, tollaknak, tankönyveknek, ám fontos, hogy ezt a gyerekkel együtt alakítsuk ki. Ahogy az íróasztal rendberakása is kezdetben legyen közös feladat. Vannak gyerekek, akik imádnak pakolni, rendszerezni, hagyjuk meg nekik, hogy saját ízlésüknek megfelelően rendezzék be a tanulósarkot.

Egy korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy a kicsik még igen, a nagyobbak már kevésbé várják az iskolakezdést, aminek számtalan oka lehet, egy azonban biztos, mi, szülők is hozzájárulunk ahhoz, hogyan viszonyul a gyerekünk az iskolához, a tanuláshoz. Például a megfelelő környezet kialakításával is.