Gyerek

Várja a gyereked az iskolakezdést?

Kezdődik az iskola, ezért jogosan merül fel a kérdés: várják-e a gyerekek vagy inkább sajnálják, hogy újra be kell ülniük a padba?
2023. Augusztus 31.
Kislány iskola
Kép: Getty Images

Hosszú volt a nyári szünet, amit a gyerekek nagy valószínűséggel élveztek, azt a részét biztosan, hogy nem kellett korán kelni és nyugodtabbak voltak a napok. Jól tudjuk, hogy a szülőknek mindig nagy fejtörést okoz, munka mellett hogyan oldják meg a gyerek felügyeletét és azt, hogy tartalmasan töltsék el a nyári vakációt. Erről mi is sokat írtunk, ahogy arról is beszámoltunk, hogy a következő tanév némileg másképpen lesz: picit rövidebb nyári szünet, hosszabb téli, ami persze összességében nem változtat azon, hogy a családoknak valahogy meg kell oldaniuk azt a helyzetet, hogy a felnőtteknek biztosan nincs annyi szabadságuk, amennyire szükségük lenne, hogy az iskolai szünetekben együtt tudjanak lenni a gyerekeikkel. A kérdés most még sem az, hogy a felnőttek hogy érzik magukat így a tanév kezdetén, hanem az, hogy a gyerekek várják-e az iskolát.

Egy korábbi OECD felmérés szerint a magyar gyerekek zömében szeretnek iskolába járni. Abban nagy valószínűséggel szinte mindenki egyetért, hogy ott szeretnek iskolába járni a gyerekek, ahol kevés stressz éri őket, ahol nagy elfogadásra találnak és ahol érdekes dolgokkal találkoznak, izgalmas formában. És természetesen nagyon fontos a kortárs közösség, a barátok, az osztálytársak, a légkör és a tanárokkal való kiegyensúlyozott kapcsolat. Vekerdy Tamás egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, hogy azért szeretnek a gyerekek iskolába járni, mert ott vannak a haverok. És valóban, minél magasabb osztályfokon tanul egy gyerek, minél idősebb, annál nagyobb jelentősége van a barátságnak, az órák közötti szünetek talán a legfontosabbak az iskolában.

Úgy kezdik, hogy szeretik

Szinte minden gyerek úgy kezdi az iskolát, hogy kíváncsi és várja, hogy mi fog ott történni. Persze ehhez a várakozáshoz mi szülők is sokat tudunk hozzátenni és sajnos elvenni is, főként, ha úgy tálaljuk, hogy iskolába ugyan muszáj járni, de semmiképpen sem jó. Szerencsére azért a legtöbb szülő nem ezzel az útravalóval küldi suliba a kis hatévest. Fanni nevű olvasónk írta a kérdésre, hogy várja-e gyermeke az iskolát, hogy – Igen várja, most lesz elsős. Sokan írták ugyanezt, bizony sok kisgyerek, akik nemrég még ovisok voltak, kíváncsian várják az első osztályt, például Rozália kisfia is, ahogy Tünde gyermeke is: – Igen ma megyünk a tankönyvekért nagyon izgatott most kezdi az elsőt.

A reprezentatívnak semmiképp nem nevezhető válaszokból valami olyasmi bontakozik ki, hogy a kisebbek még igen, a nagyobbak inkább csak a barátok miatt várják az iskolát. – Az elsőt kezdő kisebbik igen, az ötödiket kezdő nem. Csak az osztály hiányzik neki – írta olvasónk Móni. – A leendő elsős igen, az ötödikes nem – tehát Mariettáéknál is hasonló a helyzet.  Szerencsére akad azért olyan ötödikes is, aki várja az iskolát: – Igen most lesz 5.-es, izgul az új tanárok miatt – fogalmazott másik olvasónk Szilvia.

És a szülők…?

És persze a szülők véleménye is eltérő: ők várják-e, hogy vége legyen a szünetnek és induljon a tanév? Tímea így fogalmaz: –Inkább az anyukája várja a sulikezdést. Sok volt a nyári szünet. Hasonlóan érez Szabina is: – A nagy nem, a kicsi az 1.osztályt kezdi így ő igen. Mi szülők-hogyne! Viktória szintén ezt a tábort erősíti: – Én már várom, hogy kezdődjön ovi és suli. Egyik se várja – utalt a gyerekekre. – A lányom most kezdi a kilencediket, és a sulit várja, de a tanulást nem! A fiam harmadikba megy nem várja. Én sem várom!! – írta Anett és vele ért egyet Kinga, aki így fogalmaz: – Nyolcadik osztályos lesz a nagylányunk. Én nem várom. Olyan jó, hogy itthon van.  Ő igen, de csak a barátok miatt.  

Biztos, hogy rengeteg összetevője van annak, mitől várja az egyik gyerek az iskolát, míg a másik nem. Biztos, hogy a kortárs közösség és az együtt töltött idő minősége erősen befolyásolja a választ, persze a sikerélmény, az elfogadás, a tanár személye, a tantárgyak érdekessége és a tananyag mennyisége is mind-mind hozzájárul a kérdés megválaszolásához.

Kérdésünkre, hogy várja-e a gyereked az iskolakezdést a legfrappánsabb választ kétségkívül Andi olvasónk adta: – Igen. Ugyanis az enyéim már dolgoznak. És gyakrabban járnak a buszok iskolai időszakban.