Család

4 csillagjegy, amelyik képtelen spórolni

Akik ezekben a csillagjegyekben születtek, nagy eséllyel gyakran kiköltekeznek, aztán utólag fogadkoznak. De a leckét nehezen tanulják meg!
2025. Augusztus 05.

Alapvetően ezek a csillagjegyek is tudják, hogy takarékoskodni fontos (lenne), de valahogy mindig nehezen osztják be a pénzüket, és kifolyik a kezük közül mindaz, amivel épp rendelkeznek.

Rájuk tökéletesen illik a mondás, hogy még az Isten pénzét is elköltenék: akármekkora összeg díszeleg a bankszámlájukon vagy lapul a zsebükben, azt villámgyorsan képesek elszórni.

Csillagjegyek, akik minden pénzt elköltenek

Pedig bizonyára mindannyian ismerünk olyanokat, akik már gyerekkoruktól kezdve nagyon okosan és fegyelmezetten bánnak a pénzzel, olyannyira, hogy akár a felnőttek is megirigyelhetnék őket. 

Akik ezekben a csillagjegyekben születtek, a külső szemlélők szerint úgy érezhetik, égeti a pénz a zsebüket, ezért inkább gyorsan el is költik mindet. Ez pillanatnyilag nagy boldogságot okozhat, hosszú távon azonban semmiképpen sem kifizetődő.

Fotó: Getty Images – We Are és Canva.com