Család

4 dolog, amit bárcsak tudtam volna, mielőtt szülő lettem

Hagyd, hogy a megérzéseid vezessenek, mert nincs olyan megoldás, amelyik mindenkinek, mindenre megfelel.
2024. Április 19.
baba
Kép: Getty Images

Utólag bölcs az ember, de időnként jó, ha visszatekintve tudatosítjuk, mi mindent lett volna jó tudni. Így van ez különösen akkor, amikor szülők leszünk, amikor az első gyerekünk világra jön. A mother.ly-n egy édesanya összefoglalta melyek azok a dolgok, amelyeket bárcsak tudott volna első gyermeke megszületése előtt.

Ez is elmúlik

Fontos megérteni, hogy nem biztos, hogy az élet minden szakaszát egyformán élvezni kell. A barátaimmal egy asztal köré ültünk, és nyíltan megbeszéltük az érzéseinket a szülőség különböző szakaszaival kapcsolatban. Néhányan közülünk imádtuk az újszülöttkori szakaszt, amikor a kisbabánkat állandóan a karunkban kell tartani, míg mások azt élvezték a legjobban, amikor a babából kisgyerek lett. Minden szakasz magasságokkal és mélypontokkal jár. Csak tudd, hogy a jó idők elmúlnak, majd újra eljönnek, ahogy minden télnek át kell adnia a helyét a tavasznak. A mélypontok is elmúlnak, és valami újat és izgalmasat hoznak. Minden egyes alvásproblémára, fogzási nehézségre vagy nyűgösségre új fejlemények, új fogak és rengeteg változás is jut.

A gyerekek rugalmasak

Megdöbbentő látni, hogyan alakul át egy aprócska kis csomag egy életerős egyéniséggé. A gyerekek olyanok, mint az agyag, amelyet a tapasztalatok és a kihívások formálnak. Minden egyes botlás és karcolás, amivel találkoznak, leckévé válik, és erősebb, ügyesebb lényekké kovácsolja őket. A hátsó udvaron sok próbálgatással és kudarccal tanulják meg a gravitáció törvényeit, és megértik, hogy minden ugrás bukáshoz vezethet. Szülőként összerezzenünk a zúzódások gyűjteményének minden egyes új darabján, de fokozatosan rájövünk, hogy a mi kellemetlenségünk nagyobb, mint az övék. A tökéletlenség a szülői lét velejárója, egy olyan valóság, amelyet el kell fogadnunk. De a botlásaink közepette nem szabad megfeledkeznünk gyermekeink eredendő rugalmasságáról. Engedd el tehát a bűntudatot, bocsáss meg magadnak, és menj tovább. Gyermeked szeretete nem ismer határokat.

Tedd, ami a legjobb neked

Vigasztaljon az a tudat, hogy nincs két egyforma család, mindegyik egyedi, egyéni igényekkel. Állj ellen a kísértésnek, hogy az online tanácsokat alapul vett, mert ez csak fokozza a szorongást. Ehelyett csak a barátokra és családtagokra hallgass. Hagyd némelyik hasson rád, míg másokat engedj el. Hallgass az ösztöneidre, bízz abban, hogy te jól tudod, mi ad biztonságot a gyerekednek.

A gyerekek néha csak úgy sírnak

A síró baba megértése és elfogadása az egyik legnagyobb kihívás lehet a szülők számára, különösen azok számára, akik kézzelfogható megoldásokhoz és ellenőrző listákhoz szoktak. De az a zavarba ejtő valóság, hogy a babák sírnak, néha látszólag minden ok nélkül és mi nem tudjuk megmondani mi is a sírás valódi oka. Ezekben a pillanatokban döntő fontosságú, hogy ne feledkezzünk meg arról, hogy egyedül a jelenlétünk a vigasztalás a babának. Nem hagyhatjuk egyedül csak azért, mert tehetetlennek érezzük magunkat. Ott kell lennünk támaszul, hogy tudja, ránk mindig számíthat.