Nem kevés férfi viccelődik azzal, hogy a gyerekek és a kutya után a negyedik helyen áll a rangsorban. De sok férfi és nő számára ez egyáltalán nem vicc, hanem maga a valóság. Sokan vagyunk úgy, hogy ennek így is kell lennie, mert a gyerekek az elsők, a jó szülőség azt is jelenti, hogy mindent a gyerekeink igényeinek rendelünk alá, őket helyezzük előtérbe, a párkapcsolatunkkal szemben is.
Pszichológusok és párkapcsolati szakértők szerint ennek nem kell feltétlenül így lennie, sőt. Azzal érvelnek, hogy erős házasság és szeretetteljes otthon nélkül a gyerekek nem fognak boldogulni, ezért rossz szolgálatot teszünk azzal, ha a párunkat háttérbe szorítjuk, arról nem is beszélve, hogy mindez házassági problémákhoz és akár váláshoz is vezethet.
De hogy néz ki ez a való életben? A fatherly.com beszélgetett erről Linda és Charlie Bloommal, akik házasság- és családterapeuták, az 1970-es évek óta házasok, és maguk azt a nézetet képviselik, hogy a házastárs az első. Szerintük a kultúránk erősen hajlik arra, hogy a gyermekek szükségleteit a szülőkkel szemben előnyben részesítse. Hogy ez pontosan miből fakad, arra nehéz egyértelmű választ adni.
“Mostanra eljutottunk odáig, hogy a szülőket elítélik, ha nem gondoskodnak a gyerekek igényeiről a párkapcsolatuk igényeivel szemben. Ennek az az egyik veszélye, hogy a gyerekek azzal az elvárással nőnek fel, hogy a világ kényeztesse őket, azaz lesz egyfajta jogosultságérzetük. Röviden: nem jó mintával szolgálunk, ha így élünk” – mondta Charlie Bloom.
Tipikusnak tartják, hogy sok családban akár hetek telnek el anélkül, hogy a felnőttek beszélgetnének egymással, de a gyerekeket minden nap megkérdezik, hogy mire van szükségük, mi volt az iskolában, elviszik őket a balett- és zongoraórákra. Azt hisszük, hogy mivel a felnőttek felnőttek, nincsenek szükségleteik. Természetesen a gyerekek igényeit nem szabad elhanyagolni, de szenteljünk egy kis időt a hét folyamán a romantikus kapcsolat táplálására is! Ők nagy hívei a rendszeres randiesteknek és a romantikus kiruccanásoknak; a gyermekfelügyeletet pedig meg lehet oldani egy másik családdal, és amikor ők mennek el, akkor fordítva.
Jellemzőnek tartják azt is – velük is így történt -, hogy főleg a 30-as éveikben a párok a karrierjükre koncentrálnak, a maradék energiájukat pedig a gyerekekre fordítják. A párkapcsolatnak csak morzsák jutnak.
„25 évig neveled a gyerekeidet – ez hosszú idő, különösen több gyermek esetén. És ha elhanyagoltátok a párkapcsolatotokat ez idő alatt, akkor a két évtized végére gyakorlatilag idegenek vagytok egymásnak és lehet, hogy nem is ismeritek egymást már túl jól. Lehet, hogy tele vagytok nehezteléssel, néha mindketten, amiért nem teljesültek a felnőttkori igényeitek. És a vége az lesz, hogy nem láttak a gyerekeitek jó mintát egy jól működő párkapcsolatról. Ez ahhoz vezet, hogy félnek majd attól, hogy felnőttként elköteleződjenek egy párkapcsolatban”
– fogalmaz Charlie Bloom.
Na, de a romantikus utazáson, heti egy randin túl, mégis hogy kéne ezt csinálni a gyakorlatban?
A Bloom-házaspár szerint először is fejezzük ki az érzelmeinket a párunk felé a gyerekek előtt is. És itt korántsem csak a pozitív érzelmekről van szó: látniuk kell azt is, hogy lehetnek nézeteltérések, súrlódások a szüleik között. E nélkül soha nem tanulják meg, hogy kell kezelni a nézetkülönbségeket. Fontos látniuk, hogy attól, hogy a szüleik veszekednek, még szeretik egymást, a vitának van feloldása. Érdekes, hogy ez a párkapcsolatnak és a gyerekeknek is jót tesz, sokkal jobbat, mintha mindez a zárt ajtók mögött történne.
Fontosnak tartják, hogy a gyerekeknek azt is látniuk kell, a felnőtteknek is vannak szükségleteik, akár az együtt, kettesben eltöltött idő, akár ha valamelyikük egyedüllétre vágyik. Ha nem ezt látják, akkor hajlamosak lesznek azt hinni, ez a gyerekkorral elmúlik, akkor már nem illik magunkkal törődni, ennek pedig nagy hatása lehet a felnőttkori párkapcsolataikra, vagy a majdani szülőségükre is.
Szerintük nyilvánvaló kell tenni azt is, hogy van olyan hely és idő, ami kizárólag a szülőké, ilyen hely például a szülői háló.
„Amikor a gyerekeink kicsik voltak, sok időt töltöttek az ágyunkban, és amikor nagyobbak lettek, vettem egy franciaágyat, hogy mindannyian elférjünk benne – meséli Linda. A gyerekeink reggelente bejöttek hozzánk az ágyba, és tudták, hogy szívesen látjuk őket, de megtanulták, hogy az éjszaka a felnőttek ideje, és tudták, hogy nem zavarhatnak meg minket, hacsak nem valami extrém dologról van szó. Számíthattam arra, hogy Charlie és én együtt töltjük ezt az időt. De voltak olyan ügyfeleim, ahol néhány szülő, általában az apák, elkezdték szexuálisan megfosztottnak érezni magukat, mert a feleségük annyira a gyerekekkel volt elfoglalva. Ezek azok a beszélgetések, amelyeket le kell folytatnia minden párnak egymással.”
Forrás: fatherly.com
Kapcsolódó cikkek
