Japánban a gyerekek maguk intézik a dolgaikat, és egyedül járnak iskolába
Japánban nem szokatlan, hogy a gyerekek egyedül vagy más kisgyerekekkel együtt tömegközlekednek vagy gyalog mennek iskolába, és ezzel olyan fokú önállóságot mutatnak, amire az azonos korú európai gyerekek esetében szinte nem is gondolnánk. Talán ennek is köze van Japán alacsony bűnözési rátájához: a fegyveres gyilkosságok előfordulása 350-szer kevesebb, mint például az USA-ban.
Az olyan biztonságos, zárt terekben, mint az iskolák, a japán gyerekek szintén jelentős felelősséget kapnak. Már 6 éves kortól kezdve a gyerekek feladata az iskolák takarítása – még a fürdőszobáké is – és az ebéd felszolgálása az osztálytársaiknak.
A skandináv babák a szabadban szundikálnak
Dániában és más, hosszú telükről ismert országokban teljesen normális dolog, hogy a babákat a babakocsiban hagyják kint aludni. Van egy hiedelem, miszerint a friss levegő segít a babáknak jobban aludni, és egészséges számukra – aminek, tekintve, amit az elmúlt években a zárt térben történő vírusátvitelről tanultunk, sok értelme van!
A dán családoknál és bölcsődékben is láthatjuk a babakocsikba bújtatott babákat, akik a szabadban szundikálnak, valamint az üzletek, éttermek vagy bárok előtt, ahol a szülők eközben bent lehetnek, és az ablakhoz közeli asztalról figyelhetik kicsinyüket, miközben egy forró teát iszogatnak.
Kínában a csecsemők gyakran nem viselnek pelenkát
A hagyományos kínai csecsemőkori bilire szoktatás, amelyet a gyakorlatot átvevő nyugatiak “eliminációs kommunikációnak” (EC) neveznek, azt jelenti, hogy a csecsemők pelenka nélkül töltik napjaikat.
Néha már az élet első heteiben elkezdődik, amikor a csecsemőket csupasz fenékkel a vécé – vagy egy szemetes vagy bokor, ha éppen a szabadban vannak – fölé tartják, és a gondozóik halk, folyó vízre emlékeztető hangot adva segítenek nekik, hogy vizeljenek. A szülők azt mondják, hogy megtanulják értelmezni a baba jeleit, amelyek azt jelzik, hogy készen áll a “kiválasztásra”, ilyen jel lehet például a tekergés vagy a távolba révedés.
Az olasz óvodások kalapáccsal és fűrésszel munkálják meg a fát
A Reggio Emilia óvodákban, amelyeket a II. világháború után az azonos nevű olasz régióban alakítottak ki, gyakori látvány, hogy a nagyon fiatal gyerekek kis kalapácsokkal ütögetik a szögeket és fűrészekkel vágják a fát, hogy megépítsék saját eredeti alkotásaikat. Ilyen módon a gyerekek munka közben gyakorolják a kreativitást és fejlesztik a problémamegoldó készségeiket, így ez az első iskolai évek egyik legmegragadóbb és legemlékezetesebb része.
A francia gyerekek úgy esznek, mint a felnőttek
Gyerekmenüt találni egy franciaországi étteremben kihívás. Hasonlóképpen, semmilyen különleges eseményen nem találsz külön asztalt a gyerekeknek, külön étkészlettel és ételválasztékkal. A francia gyerekek általában napi három étkezésből és egy uzsonnából fedezik táplálkozási szükségleteik nagy részét, ritka a snackek fogyasztása. A vacsorához a családjukkal együtt ülnek az asztalhoz, amelyet gyakran terítővel és olyan “szép” edényekkel terítenek meg, amelyeket sok más európai szülő hajlamos távol tartani a gyerekeitől.
Még az iskolai ebéd is általában négy fogásból áll, amelyet éttermi módon egy asztalnál szolgálnak fel, és legalább 30 percet adnak az étkezésre, hogy biztosítsák a megfelelő minőségű étkezést. A francia szülő pedig ahelyett, hogy azt mondaná a gyermeknek, hogy egy adott étel tápláló, vagy hogy meg kell ennie, inkább arra bátorítja a gyermeket, hogy kóstolja meg, mert jó íze van.
Az olasz gyerekek nagyon későn fekszenek le
Olaszországban nem ritka, hogy egy családot látunk babakocsit tologatni a piazzán este 8, 9 vagy akár 10 órakor. Az olaszok későn vacsoráznak, gyakran együtt ülnek asztalhoz este az egész családdal, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a fiatalabbak közül néhányan a szüleik ölében dőlnek ki, mielőtt az este véget érne.
Természetesen a gyerekeknek az egészségük és a növekedésük érdekében szükségük van a megfelelő mennyiségű alvásra. Egy tanulmány szerint az olasz gyerekek 6 éves korukig összességében kevesebbet alszanak ugyan, mint a más országokban élő kortársaik, a kutatók azt is megállapították, hogy az olasz tizenévesek “alváshigiéniája” (rutinok és a megszakítás nélküli alvást elősegítő környezet) jelentősen jobb, mint például az amerikai serdülőké.
Az indiai gyermekekről általában több generáció gondoskodik egy családon belül
A nyugati országokban oly elterjedt individualista szülői szemlélet, nukleáris családmodell távol áll a normától sok más helyen, ahol a gondozás kollektivistább filozófiája érvényesül.
Susan Seymour antropológus az indián családok évtizedeken át tartó tanulmányozása során felismerte a “sokszereplős gyermekgondozás gyakorlatát”. Ahelyett, hogy egész nap egy szoptató anya gondoskodott volna róluk, a Seymour által megfigyelt indián csecsemőket egyik rokonról a másikra – beleértve a fiatalabb családtagokat is – adták át, hogy az anya el tudja látni más kötelezettségeit is.
“A gyerekek itt kiterjedt háztartásokban nőnek fel” – mondta Seymour a HuffPostnak. Leírta, hogy a “rokonok jönnek-mennek”, és rengeteg ember gondoskodik róluk, miközben kötődésük az édesanyához nem sérül.
Az Aka törzs apái a gondozási feladatok közel felét végzik
Világszerte mindenütt látni, hogy a nők gondoskodnak a kisgyermekek szükségleteiről. A közép-afrikai Aka nomád törzsben az antropológusok megfigyelték, hogy az apák idejük 47%-át töltik karnyújtásnyira a csecsemőktől.
A szerepek itt felcserélhetők és rugalmasak. Az aka nők vadásznak is, míg a férfiak főznek, és fordítva. Bár a törzsben a legfőbb vezetői szerepet a férfiak töltik be, nem ritka, hogy az aka csecsemő az apja mellkasához bújva vigasztalódik.
Kapcsolódó cikkek
