Család

„A világon a legrosszabb dolog, ami történhet veled, hogy gyereked lesz” – ezt gondolta a színésznő

Nagy Alexandra színésznő sokáig nem akart gyereket, és azt gondolta, nincs is annál rosszabb dolog, mint ha valaki anya lesz.
2023. Február 20.
Nagy Alexandra
Kép: RTL Klub

Nagy Alexandra a Barátok közt színésznője volt Palik Lászlóék Hová tűnt? című műsorának vendége. A színésznő többek között mesélt gyerekkoráról és pályaválasztásáról is. Úgy fogalmazott, hogy szülei nem biztosítottak számára olyan érzelmi támogatást, amire szüksége lett volna, valószínűleg azért választotta a színészi pályát, mert nem kapott figyelmet. Édesapja már nem él, de édesanyjával sokat javult a kapcsolata.

Úgy fogalmazott, hogy sokáig nem akart gyereket, azt gondolta, a világon a legrosszabb dolog, ami történhet, az, az hogy gyereke lesz, mert ő így élte meg a gyerekkorát. – Hogy anyámnak annyi dolga van, főz, mos, takarít, és nehézségnek éreztem a jelenlétemet. Ezért azt gondoltam, ki kívánhatná ezt saját magának? Én se akarom másnak, sőt sajnáltam másokat is, hogy úristen, gyereke lesz, szegény – fogalmazott a műsorban.

Azóta a színésznő rájött arra, hogy ennek nem kell így lennie, és a saját édesanyjának is megbocsájtott, aki idősebb korában is hajlandó volt változni a lánya kedvéért. Mint mondja, mostanra tökéletes kapcsolat alakult ki közöttük.

Nagy Alexandra még tavaly beszélt arról a Reggeliben, hogy ADHD-val diagnosztizálta magát – most elmondta, hogy ezt azóta szakember is megerősítette. A diagnózissal nagy teher került le a válláról, előtte sokszor bűntudat gyötörte amiatt, hogy gyerekesen viselkedik vagy sokat beszél, miközben szorongott, hogy talán nem szeretik őt.

A Barátok közt befejezése óta egyébként visszavonultabban él, kevesebbet szerepel. Nógrád megyébe költözött, ahol nyugodtabb életet él mint korábban.

forrás: 24.hu