Noé olyan családban nőtt fel, ahol tizenegyen voltak testvérek: hét fiú, négy lány – az nlc.-nek mesélt arról, milyenek a mindennapok egy igazán nagy családban. „A legutolsó gyerek már szinte egykeként nőtt fel, a tizedik testvéremtől is már kilenc év korkülönbség választja el – kezdte történetét. – Apám három műszakban dolgozott, alig találkozott velünk, szinte csak hétvégén láttuk, a családért tett mindent. Anyukám otthon volt, nem tudott ennyi gyerek mellett elmenni dolgozni.”
Hogyan lett a kettőből tizenegy?
A szülők terveiben eredetileg csak egy-két gyerek szerepelt, de az élet és a hitük máshogy rendezte a család létszámát. „Félig vallási okból vállaltak tizenegy gyereket a szüleim – meséli Noé. – Az első gyerekük, a bátyám kiesett a hintából, amikor kicsi volt, lefejelte a betont, súlyosan megsérült, azt mondták a kórházban, hogy lehet, hogy szellemileg is sérült lesz, és megvakul. Apám emiatt kezdett imádkozni, hogy jöhet akárhány gyerek, csak gyógyuljon meg a bátyám. Csodával határos módon aztán felépült a bátyám, apám pedig tartotta magát a szavához, és nem védekeztek többé anyámmal, jöttek sorra a gyerekek. Anyám tizenhét éves volt az első szülésnél, az egész élete rólunk szólt, most pedig már tizennégy unokája van – szerintem elég volt neki a gyerekekből.”
A tizenegy testvérből már mindenki felnőtt, de egyikük sem követte eddig a szülők példáját, a legtöbb a három gyerek lett. „Nekem kettő van, de nem is terveztem olyan nagy családot, mint ahonnan én jöttem, mert azért tizenegy gyerek mellett feladod magad. A szüleim is feláldozták magukat, hogy mindegyik gyerek tudjon boldogulni az életben – teszi hozzá Noé. – Apa úgy ment nyugdíjba, hogy egész életében nem engedhette meg magának, hogy beteg legyen, és emiatt hiányozzon a munkából.”
Hat fiú egy szobában
Noé gyerekkorában egyáltalán nem érezte azt, hogy hátrányok érnék a sok testvére miatt, mert ahogy mondja, amikor benne van valaki egy ekkora családban, akkor annak ez a normális. „Nem tudod felfogni gyerekfejjel, hogy te különleges helyzetben vagy. Hazamész az iskolából, és mindig van kivel focizni. Rengeteget lábteniszeztünk, mindig volt egy, vagy akár négy-öt tesó otthon, hogy fogócskázzunk, bújócskázzunk. Nagyon szerettem a gyerekkoromat, de van olyan testvérem, akinek rossz emlékei maradtak, mert hiányzott neki a szülők figyelme.”
A sok gyerekhez nem kacsalábon forgó palotájuk volt, hanem egy olyan házikó, amelyben a szülőknek volt egy szobájuk, a négy lánynak egy külön szobája és a hat fiú – amikor még Noé otthon élt, hatan voltak fiúk – is egy szobában, kétemeletes és egy szóló ágyon aludtak. Anyagi szempontból ennyi gyereknél a szülők minden erőfeszítése mellett is akadtak néha gondok, ám Noé ezekre az esetekre sem nehézségként tekint vissza.
Egyszer például nem tudtam elmenni egy osztálykirándulásra, mert nem volt rá keret, de nem éltem meg nagy tragédiaként. Nyaralni sem mentünk együtt soha, egyszer apám elnyerte a brigád kiváló dolgozója címet, amiért egy kéthetes üdülést kapott a Balatonnál, oda elmentünk két részletben: az első héten a család egyik fele, a második héten meg a másik fele – az otthon maradt gyerekekre meg a nagymama vigyázott addig.”
Ha IDE kattintasz, az nlc. cikkéből megtudhatod még, hogy hány liter tej fogyott ebben a családban, és hogy mit lehetett tanulni ebből a helyzetből. De Kun Gabi beszélgetett egy olyan édesanyával is, aki eredetileg nagycsaládot tervezett, végül azonban megálltak három gyereknél – nagyon határozott okokból.
Címlapképünk illusztráció.
Kapcsolódó cikkek
