Pénztárca

Hiába rendezték a pár ezer forintos tartozást, sok nagycsaládtól visszakövetelik az autótámogatás összegét

Sok esetben pár ezer forintos köztartozás miatt követeli vissza a nagycsaládos autótámogatás összegét a Magyar Államkincstár hatvanöt családtól.
2023. Február 07.
nagycsaládos autó
Fotó: Getty

Eddig mintegy hatvanöt családot érint a nagycsaládos autótámogatással kapcsolatos probléma, amit egy jogszabály okoz. A Magyar Államkincstár a 2019 júliusa óta igényelhető támogatás  teljes összegét visszaköveteli a családoktól korábban fennálló, gyakran mindössze pár ezer forintos köztartozások miatt. A legtöbb érintett már korábban, vagy a határozat hatására azonnal rendezte tartozását, melyről legtöbb esetben tudomásuk sem volt, ám az Államkincstár nem tágít: ebben az esetben is visszaköveteli a pénzt. Az érintettek csoportba szerveződnek, hogy együtt tudják érvényesíteni jogaikat.

2019 júliusa óta igényelhettek támogatást a három vagy több gyermeket nevelő családok új autó vásárlására. A támogatás maximum 2,5 milliós összeg volt, újonnan rendelt vagy alig használt, hétszemélyes szalonautókra lehetett igénybe venni. Sokaknak ez volt az egyetlen esélyük arra, hogy új autót vásároljanak, így sokan éltek a lehetőséggel. Most azonban számos család került nehéz helyzetbe, amikor a Magyar Államkincstár határozatot küldött ki: tizenöt napon belül vissza kell fizetniük a támogatás teljes összegét és a felmerülő költségeket.

Ellentmondások és ördögi kör a visszakövetelésben

Az igénylés első hónapjaiban az igénylőnek elég volt nyilatkoznia arról, hogy nem áll fenn köztartozása. A jogalkotók valószínűleg felismerték az ebben rejlő vitás helyzetek lehetőségét, így a 2021 szeptemberében megszületett jogszabály szerint a Magyar Államkincstárnak kötelező ellenőriznie a nyilatkozatok tartalmát, és ha az igénylőnek 5,000.- forintnál nagyobb összegű adótartozása áll fenn, akkor azt két  héten belül rendeznie kell, különben elesik a támogatástól. A jogszabály tartalmazza azt is, hogy ezt visszamenőleg is alkalmazni kell, vagyis biztosítani a lehetőséget a tartozás rendezésére, azonban az érintettek szerint a MÁK ezt nem tette meg, és felszólítás helyett egyenesen határozatot küldtek, melyben a teljes támogatás visszafizetését hagyták meg.

A legtöbben azonnal rendezték a tartozásukat a NAV felé, ahogy tudomást szereztek róla, de ez már késő volt. Volt olyan, aki már 2020-ban rendezte pár ezer forintos tartozását, de mivel 2019-ben igényelte meg a nagycsaládosok autótámogatását, így ugyanúgy megkapta a visszafizetésre vonatkozó határozatot 2022-ben.

A helyzet további furfangja, hogy a MÁK visszaköveteli ugyan a támogatás összegét és a felmerülő egyéb költségeket, azonban a támogatásból vásárolt gépjárművet addig nem lehet értékesíteni, amíg a fennálló tartozás nem kerül rendezésre. Emiatt számtalan család kerül nagyon nehéz helyzetbe, hiszen ilyen összeget sokan csak akkor tudnának visszafizetni, ha eladhatnák azt az autót, amire valószínűleg nagy szükség van egy többgyermekes nagycsaládban. Van olyan érintett, akinek Németországba kellett mennie, hogy össze tudja gyűjteni a pénzt a visszafizetendő támogatásra, és van olyan is, akinek két és fél millió forint helyett már három milliót  kell megadnia a kamatok miatt.

Illetéktartozásból azonnali hatályú visszafizetési kötelezettség

Péter 2021 nyarán igényelte meg a nagycsaládos autótámogatást, nyugodt szívvel írta alá a nullás tartozásról szóló nyilatkozatot. Fogalma sem volt arról, hogyan kell egy úgynevezett NAV nullás igazolást lekérni, mert sosem volt szüksége rá. Egyéni vállalkozóként dolgozik, fizeti az adókat, mindent azonnal rendez, ahogy a könyvelője jelzi felé. Ráadásul a NAV-tól sem kapott soha olyan értelmű értesítést, hogy bármilyen köztartozása lenne.  

Hogyan kérdezhető le a NAV tartozás?

A NAV adófolyószámla az eBEV portálon érhető el, ügyfélkapus felhasználónévvel és jelszóval lehet bejelentkezni. A felső menüsorban a „Szolgáltatások”, majd az „Adószámla, pótlékadatok” menüpontra kell kattintani. Végül az „Adószámla” pont kiválasztása után lehet új lekérdezést indítani.

– Felhívtam az ügyintézőt, akiről kiderült, hogy szinte minden érintettnek ő az ügyintézője. A beszélgetés végén megkérdeztem tőle, hogy csak én vagyok-e ilyen szerencsétlen, mire ő megemlítette, hogy nem, sokan vagyunk. Ez adta az ötletet, hogy a Facebookon megkeressem azokat, akik hasonlóképpen jártak – számolt be a Gyerekszobának Péter.

Azóta ő is küldött egy ügyvéd által megfogalmazott levelet a MÁK felé, de arra is csak azt a választ kapta, hogy mivel a határozat jogerőre emelkedett, vissza kell fizetnie a pénzt. Erre ő nem hajlandó, így panaszbejelentéssel élt a Magyar Államkincstár felé. Több ügyvéddel konzultált, akik megerősítették abban, hogy jogtalanul kötelezik az érintetteket a visszafizetésre.

– 2020 előtt keletkezett a tartozásom valamilyen illetékből, amiről senki sem tudott. Én ezt azonnal befizettem, de ez sem elég. Most próbálunk összeállni, és együttesen fellépni. Semmiféle fellebbezési lehetőséget nem adtak, mindössze egy határozat érkezett. Egyetlen lehetőséget kínált fel az ügyintéző: érjem el a NAV-nál, hogy adjon ki egy nyilatkozatot, ami tartalmazza, hogy téves volt a köztartozásomról szóló igazolás, ami egyszerűen nonszensz – fogalmaz Péter.

A MÁK szerint megtévesztőek a hírek

A Magyar Államkincstár írásos állásfoglalása szerint a szervezet a jogszabályoknak megfelelően és méltányosan jár el a támogatással kapcsolatos ügyekben: „A 2021. szeptember 28-ig hatályos rendelkezés alapján akkor jogosult támogatásra a nagycsaládos, ha az adóhatóságnál nincs nyilvántartott köztartozása. Ez alapján nem a támogatás megítélésekor  kellett fennállnia a köztartozásmentességnek, hanem már az igénybenyújtás napján. A köztartozás-mentességről az ügyfélnek a kérelem benyújtásakor kellett nyilatkoznia, és arról is, hogy az általa közölt adatok a valóságnak megfelelnek. Amennyiben ebben valaki bizonytalan, akkor erről a NAV-nál lehet minden esetben tájékozódni. Amennyiben valaki úgy kap támogatást, hogy a nyilatkozata nem felelt meg a valóságnak, az államháztartásról szóló törvény szerinti késedelmi kamattal növelten kell majd azt visszafizetni. Fontos azonban, hogy erre kizárólag akkor kerül sor, ha valaki a tartozását a felszólítás után sem rendezi. Erre a Kincstár a felhívás kézhezvételétől számított 14 napos határidőt biztosít.” áll a nyilatkozatban. Az érintettek szerint azonban pontosan azt a határidőt nem biztosítja a MÁK számukra, amelyre az utolsó mondatban hivatkozik, pedig a 2021 júliusában hatályba lépő jogszabály egyértelműen meghatározza a hatályosságot.

Az érintettek nem kérdőjelezik meg, hogy ha fennáll valamilyen köztartozás, azt kötelesek kifizetni, de arra hivatkoznak, hogy az eljárás nem követte a jogszabályban rögzített módot.

Befizettem, és azzal el is felejtettem az egészet”

Edináék a két nagyobb gyermek után évekig vártak egy újabb kisbabára. Mikor nem akart összejönni, végül elengedték. Akkor a szülők vettek egy autót, ám körülbelül egy év múlva mégis megérkezett legkisebb gyermekük. Amikor a kislány egy éves lett, a család kénytelen volt belátni: nem férnek el korábban vásárolt autójukban. Ekkor jött a nagycsaládos autótámogatás lehetősége, melynek segítségével le tudták cserélni a kisebb kocsit egy nagyobbra, melybe már az egész család kényelmesen elfért. 2019 őszén foglalózták le új autójukat a kereskedésben. Gyorsan kellett igényelni a támogatást, mivel már csak egy autó maradt a kínálatból. Edina akkor “teljes bizonyító erejű magánokiratban” nyilatkozatot tett, hogy nincs köztartozása, hiszen férjével mindig mindent pontosan fizettek. 2022 januárjában mégis kapott egy határozatot; tizennégy napon belül fizessék vissza a támogatás összegét, mert a támogatás igénylésekor tartozásuk állt fenn.

– 2021-ben belekezdtünk az otthonfelújítási projektbe is, a támogatás összegét 2021 év végén meg is kaptuk. Ezt csak akkor kaphattuk vissza, ha tartozásmentesek voltunk, úgyhogy nem értettük, mi történik. A Magyar Államkincstár arra hivatkozott, hogy ugyan ők nem látnak összegeket, csak azt, hogy tartozásom volt, de a nyilatkozatomat ettől még nem lehet visszavonni. Akkor a NAV-tól lekértem az igazolást, de ott is tartozásmentes voltam. Végül egy könyvelő barátnőm segített kideríteni, hogy 2016-17-ben volt némi TB járulék hátralékom. Nem azért, mert nem fizettem, csak többször váltottam jogviszonyt, és nem jól számoltam ki a napokat. Erről egyébként 2020 októberében küldött a NAV egy értesítőt, én befizettem a hátralékot, és azzal el is felejtettem az egészet.

Edina az igénylés pillanatában nem tudott a mindössze 15.500,- forintos tartozásáról. Ahogy fogalmaz: elismeri, hogy a nyilatkozata ellenére az igénylés pillanatában fennállt a tartozása, azonban – mint mondja – lehetősége sem volt semmit megmagyarázni. – Ráadásul egy év haladékot kértem a fizetésre, mert a havi 70.000,- forintos részletfizetéssel nem megyek semmire, így még ezeket a kamatokat is vissza kell fizetnem idén március elsejéig. Mindezt úgy, hogy amikor a határozatot kézhez kaptam, egy olyan tartozásra hivatkoznak, amit már 2020-ban rendeztem…