Kisgyerek

21 babája született béranyáktól egy 24 éves orosz nőnek, így neveli őket

A 22 gyerekes édesanyának 16 dadus segít, akikre évente több mint 90 000 eurót költ.
2022. Június 22.
21 babája született béranyáktól egy 24 éves orosz nőnek és egy 57 éves török milliomosnak (A kép illusztráció. Fotó: Getty Images)

A grúziai Batumiban élő Kristina Ozturk-nak egy korábbi kapcsolatából már volt egy gyermeke, amikor egy nyaraláson találkozott férjével, egy 57 éves török üzletemberrel, Galip-pal. Miután összeházasodtak, a pár azt tűzte ki célul, hogy 105, béranyától született gyermekük lesz. Azonban ez a terv most függőben van, miután Galip-ot letartóztatták, számolt be róla a Daily Mail.

A 22 gyerekes anya elmondta, hogy most bizonytalan jövővel és magánnyal néz szembe, és azt, hogy “nem tudja elviselni” férje távollétét.

Kristina – aki állítólag egy háromemeletes villában él a családjával – korábban elmondta, hogy férjével azért döntöttek a béranyák mellett, mert azt szerették volna, ha minél gyorsabban születik minél több gyerekük.

Első közös gyermekük, Mustafa 2020 márciusában született, míg a legfiatalabb, Judy még csupán három hónapos.

Egy korábbi interjúban a napi rutinjáról beszélt a Fabulous-nak. “Egy dolgot mondhatok: a napjaim soha nem unalmasak. Minden nap különböző, a személyzet beosztásának tervezésétől a családomnak való vásárlásig.”

Az édesanya hetente 4000 fontot (ez kb. 1 840 000 forint – a szerk.) költ a babák alapvető szükségleteire, köztük 20 nagy zacskó pelenkára és 53 csomag tápszerre.

A Fabulous arról is beszámolt, hogy Kristina egy Instagram kérdezz-felelekben mesélt a család rutinjáról, és elmondta, hogy a hét folyamán a gyerekek külön étkeznek a szüleiktől, mert Galip későn szokta befejezni a munkát.

A dadusok váltott beosztásban dolgoznak, 4 napon át, majd ezt követi 2 szabadnap, és mindannyian a házban laknak, a szobáik a gyerekek szobáihoz és a saját konyhájukhoz közel van. Arról, hogy minden dadus egy adott gyermekre vigyáz, Kristina elmondta: “Nem, nincsenek megkötések. Napközben természetesen egy adott gyermekért egy dadus felel. De hétközben a dadusok váltják egymást.”

Azt is megkérdezték tőle, hogy tud-e minőségi időt tölteni minden gyermekével, amire azt felelte: “Igen. Minden gyerekkel különleges kötelék fűz bennünket.”

A pár még több gyermeket szeretne, és több mint 100 babát terveztek, de úgy döntöttek, hogy megvárják, amíg a babáik idősebbek lesznek, mielőtt újra belevágnak béranyákkal. Kristina azt sem zárta ki, hogy biológiailag több babát szüljön, de elmondta, hogy ez jelenleg “nem praktikus” ennyi kisgyerek mellett. Továbbá azt is elmagyarázta, hogy az IVF-eljárás nagy megterhelést jelent a szervezetére, és nem akar a kezelések alatt terhes lenni.

Az anya elárulta azt is, hogy sokan feltételezik, hogy dadusok seregei veszik körül, de azt mondta, hogy igyekszik minél több időt tölteni a nagy családjával. Azt mondta, hogy a gyermekgondozás nagy részét maga végzi, és gondoskodik arról, hogy minden napját a babáiról való gondoskodással töltse. De bevallotta azt is, hogy ennyi gyerekről egyszerre gondoskodni nehezebbnek bizonyult, mint azt gondolta.

Egy Instagram bejegyzésben azt írta: “A legtöbb időt a gyerekeimmel töltöm, de amikor nem vagyok velük, mindent kontrollálok.”

“Minden dadust személyesen tanítok be, amikor felveszem az állásra – az amatőr tevékenység nem megengedett, a gyerekek nevelése szigorúan az utasításom szerint történik.” Krsitina “utasításokat ad” arról, hogy mit olvassanak a gyerekeknek, milyen sorrendben, mikor, és milyen időtartamban.

Szigorú rutinja van arra is, hogyan bánjanak a síró babákkal: “Ha az egyik gyerek sírni kezd, tilos felvenni.” Helyette elmondása szerint a gyereket “el kell terelni”, hogy “megnyugodjon”.

Arról is beszélt, hogy a gyerekek házi készítésű ételeket kapnak, és az ételek mennyisége szigorúan meg van határozva grammban.

A dadusoktól azt is megköveteli, hogy csináljanak képeket minden baba piszkos pelenkáiról, hogy meg tudja állapítani, hogy a tartalom színe és állaga rendben van-e.

“Minden gyereknek van egy naplója, amiben feljegyzik az életének MINDEN részletét  mi evett, mennyit evett, hogy aludt, hogyan sétált, mennyit wc-zett, mennyit sírt, milyen változás történt a testével.”

Miután a gyerekek lefeküdtek, az anya olyan háztartási feladatokkal foglalkozik, mint az étel biztosítása, a menük megtervezése, az egészségügyi időpontok ütemezése.

Forrás: dailymail.co.uk