Család

Autós gyerekülés: így találd meg a legjobbat

Minden szülő azt szeretné, hogy a gyerekei biztonságban legyenek, amikor autóban utaznak. Ennek alapvető feltétele egy jól megválasztott gyerekülés – segítünk, hogyan találhatod meg a számotokra leginkább megfelelőt.
2025. Január 30.

Valószínűleg eszedbe sem jutna speciális gyerekülés nélkül autóba ülni a babáddal vagy pici gyerekeddel – de ezt a KRESZ is előírja. 3 év alatti gyerekek esetén kötelező a biztonsági gyerekülés, és hogy abban a kicsi a hevederekkel rögzítve is legyen. 3 évesnél idősebb és 135 cm-nél magasabb gyerekek esetén nincs szükség gyermekbiztonsági rendszerre (elülső ülésen 150 cm-ig szükséges), de eddig a határig a gyerekülés lesz a társatok minden utazásnál. Fontos, hogy az ülés biztonságos és kényelmes legyen – de hogyan találhatod meg azt, ami nektek való? Mutatjuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni.

kisbaba autóban, gyerekülésben, autós gyerekülés körkép

Fotó: Getty Images

1. A gyerek súlya szerint

A KRESZ szerint a gyerekülések, vagyis az integrált biztonsági rendszerek 5 csoportba oszthatók a gyerek súlya szerint:

  • 0. csoport: 10 kg testsúly alatt
  • 0+. csoport: 13 kg testsúly alatt
  • I. csoport: 9-18 kg testsúlyig
  • II. csoport: 15-25 kg testsúlyig
  • III. csoport: 22-36 kg testsúlyig

A kreszabc.hu szerint a 0-I. csoportba tartozó gyereküléseket általában 0-4 éves kor között használjuk, de ez is egyéni és testsúlytól függhet. A II-III. csoportba tartozó üléseket pedig átlagosan 4-5 éves kortól, ezek az ülésmagasító néven ismert gyerekülések.

A gyártók vagy épp a forgalmazók nem mindig ezen határok mentén jelölik meg hogy kinek való az ülés – mindig pontosan ellenőrizd, hogy az adott ülést milyen testsúlyú gyereknek javasolják. És ha a kicsi inkább a felső határt közelíti, ne azt válaszd, mert hamar kinövi, egykettőre kényelmetlen lesz neki. Sem a túl kicsi, sem a túl nagy ülés nem biztonságos, a megfelelő méretű ülésben lesz biztonságban a gyermeked.

2. A gyerek életkora szerint

Van olyan gyártó, aki életkor szerinti ajánlást (is) ad az üléshez, illetve a webshopokban is gyakran adnak életkor szerinti kategóriákat, hogy megkönnyítsék a keresgélést. A kreszabc.hu szerint a fenti listából a 0-I. csoportba tartozó gyereküléseket általában 0-4 éves kor között használhatók, a II-III. csoportba tartozó ülések pedig átlagosan 4-5 éves kortól. De az életkornál sokkal fontosabb a testsúly és a testmagasság – az életkor inkább irányadó legyen, a másik két kategóriát vedd szigorúbban, amikor választasz.

3. A gyerek magassága szerint

Ha a testmagasságra vonatkozó jelölést találsz, az azért fontos, mert nem mindegy, hol fut a gyerek mellkasánál az öv. (Az érvényben lévő ECE R129 (i-Size) szabvány magasság szerint kategorizálja a gyereküléseket.) Ez leginkább akkor számít, amikor már az autó saját, hárompontos biztonsági övével rögzíted ülésmagasítóval a gyereket – ha nem a mellkasnál, hanem a nyaknál fut még az öv, mert alacsony hozzá a gyermek, az baleset esetén veszélyes lehet, nem biztosít megfelelő védelmet. Ezt a meghatározást a testsúllyal együtt érdemes figyelembe venni. A kettő együtt segíthet belőni, hogy melyik ülés lesz igazán kényelmes a gyerekednek – de igazából erről úgy tudsz meggyőződni, ha kipróbáljátok.

Kocsiba zárt baba

Fotó: Getty Images

4. Hogyan van rögzítve az ülés

Ma már a legtöbb ülés isofix rendszerrel rögzíthető. A kreszvaltozas.hu szerint ennek a lényege, hogy a gyerekülés két horga az autóülés háttámlája és ülőpárnája közötti két isofix-rögzítőszembe kattintható, amelyek szilárd kapcsolatban állnak a karosszériaszerkezettel. Ez az erős csatlakozás fokozott biztonságot nyújt. (Emellett speciális felső hevederes (Top-Tether) rögzítés is létezik, amelyek a hátsó ülés két külső üléshelye támlájának hátoldalán helyezkednek el – autótípustól függ, rendelkezik-e a kocsi ilyen felső hevederes (Top-Tether) rendszerrel többnyire az ülések előtti lábtérben.) Ha az autótok nincs isofix-rendszerrel felszerelve, találhatsz olyan üléseket is, amelyeket a hárompontos biztonsági övvel lehet rögzíteni – vásárlás előtt ezt mindenképp ellenőrizd.

5. A gyerek hogyan van az ülésben rögzítve

  • A 0. és I. típusú ülések esetén mindig van saját belső rögzítő hevederrendszere az üléseknek. Ezt hívják integrált gyermekbiztonsági rendszernek (hevederek vagy hajlékony elemek kombinációja, biztonsági csattal, beállító eszközökkel, tartozékokkal és egyes esetekben kiegészítő székkel és/vagy ütközésvédelemmel együtt, amit a saját beépített hevederrel vagy hevederekkel rögzítenek – gyakorlatilag a komplett autós gyerekülés). Ezt a belső rendszert 5 pontos biztonsági övként is megtalálod: a két heveder két végpontján és a középső csatlakozónál rögzít.
  • A II. és III. csoportban vannak nem integrált gyermekbiztonsági rendszerek , vagy részleges biztonsági rendszerek is (de a II. kategóriában találsz 5 pontos övvel felszerelt darabokat is). Az előbbiek a felnőttek számára szolgáló biztonsági övvel együtt használva – amely körbeveszi a gyermek testét, vagy biztonságosan rögzíti azt a szerkezetet, amelyben a gyermeket elhelyezik – teljes gyermekbiztonsági rendszert képez.
  • Kapható olyan ülés is, amelynél a gyerek teste előtt egy „védőpajzs”, shield képez extra védelmet.

Ez utóbbi különleges típusból mutatunk néhányat.

A Cybex Pallas G Plus Gold 76-150cm Beach Blue gyerekülés rendkívül jól kihasználható, 15 hónapostól akár 12 éves korig. A védőpajzs funkcionál belső biztonsági övként, kitűnő csípő-oldal és fejvédelemmel van ellátva.

Cybex Pallas G Plus Gold 76-150cm Beach Blue gyerekülés

Cybex Pallas G Plus Gold 76-150cm Beach Blue

A JOIE Trillo Shield autósülés 9-36 kg között ajánlott. Az autó biztonsági övét a védőpajzs előtt elvezetve rögzíthető, illetve isosafe rendszerrel is. A fejtámla egy kézzel könnyedén 9 pozícióba állítható, így megfelel minden gyermek számára.

JOIE Trillo Shield autósülés

JOIE Trillo Shield autósülés

5. Milyen irányba néz az ülés

  • A 0 és 0+ kategóriájú ülésekben menetiránynak háttal helyezkedik el a baba. (az ECE R129 (i-Size) szabvány szerint legalább 15 hónapos korig háttal kell utazniuk a babáknak.) Ez biztonságosabb, viszont nehezebb kommunikálni a kicsivel.
  • Kaphatóak azonban olyan ülések, amelyek akár átfordíthatók menetiránynak megfelelően, vagy 360 fokban fordíthatók – ez nem csak azért jó, mert ti választhatjátok, milyen irányban kötitek be a kicsit, hanem azért is, mert az ülést elfordítva sokkal könnyebb kivenni a babát.
  • A magasabb kategóriájú ülésekben már általában menetiránynak megfelelően utaznak a gyerekek, és nincs annyira szükség forgatásra, hiszen a nagyobbacskák akár egyedül is ki tudnak szállni belőle, és akár be is tudják magukat kötni.

Alább a szuperpraktikus elforgatható ülések közül mutatunk néhányat.

Újszülöttkortól használható a Touragoo Cosmic 40-150cm Blue autósülés. 360°-ban forgatható, extra oldalvédelemmel, a szűkítőbetét magassága több fokozatba állítható. Gerinckiemelő betét, ülésszűkítő betét és vállpárna is a felszereltség része.

Touragoo Cosmic 40-150cm Blue autósülés

Touragoo Cosmic 40-150cm Blue autósülés

A 360°-ban elforgatható Bébé Confort EvolveFix 40-150cm Black Mist gyerekülés a gépjármű első vagy hátsó ülésére is rögzíthető (az első ülésen kizárólag menetiránnyal ellentétesen, kikapcsolt légzsák esetén használható), energiaelnyelő betétet tartalmaz.

Bébé Confort EvolveFix 40-150cm Black Mist gyerekülés

Bébé Confort EvolveFix 40-150cm Black Mist gyerekülés

Könnyedén forgatható, és szuperül néz ki a Foppapedretti Rolling Fix autósülés. Újszülött kortól kb. 4 éves korig használható, puhán párnázott, olasz dizájn.

Foppapedretti Rolling Fix autósülés

Foppapedretti Rolling Fix autósülés

6. Dönthető-e az ülés

Piciknél és picit nagyobbaknál nagyon jól jöhet, ha az ülés dönthető – akár több fokozatban. Ha gyakran alszik el a kicsi út közben, akkor jól jön, hogy az ülést egy mozdulattal megdöntve kényelmesebb alvási pozíciót biztosíthatsz neki. Ha ez nálatok is gyakori, akkor érdemes ezt is belevenni a szempontok közé, amikor keresgéltek.

Mutatunk is pár hasznos és szép dönthető ülést.

A Britax Römer Evolvafix 76-150 cm Midnight Grey gyerekülés dőlésszöge több fokozatban állítható, menet közben dönthető. A speciális Airprotect párnák hatékony fejvédelmet biztosítanak.

Britax Römer Evolvafix 76-150 cm Midnight Grey gyerekülés

Britax Römer Evolvafix 76-150 cm Midnight Grey

Amellett, hogy dönthető a Maxi-Cosi Titan Pro 2 76-150cm Authentic Black gyerekülés, a G-CELL 2.0 oldalsó ütközés elleni védelem extra beépített védőburkolatot ad, és maximális védelmet nyújt több szögből továbbfejlesztett 3D ütéscsillapítással.

Maxi-Cosi Titan Pro 2 76-150cm Authentic Black gyerekülés

Maxi-Cosi Titan Pro 2 76-150cm Authentic Black

Menetirány szerinti ülés a RECARO Axion1 Exclusive i-Size 2025 Gallant Grey, levehető huzattal, dönthető kialakítással és anatómiailag formázott üléssel.

RECARO Axion1 Exclusive i-Size 2025 Gallant Grey

RECARO Axion1 Exclusive i-Size 2025 Gallant Grey

7. Biztonsági szabványok

A brendon.hu információi szerint Európában csak olyan gyerekülés értékesíthető kereskedelmi forgalomban, ami megfelel az érvényben lévő, vagyis az ECE R129, azaz az i-Size szabványnak. Ez a szabályozás a lehető legmagasabb biztonsági előírásokat irányozza elő a gyártóknak. Ha ennél több infót szeretnél, ellenőrizheted, milyen pontszámot ért el az ülés az ADAC törésteszten.

Amit még vegyél figyelembe:

  • Az ülés mérete: akkor fontos, ha több ülést kell elhelyezni a kocsiban.
  • A biztonsági öv hossza: ha az ülést nem isofix segítségével, hanem a biztonsági övvel kell rögzíteni, ahhoz megfelelő hosszúságú öv szükséges.
  • A huzat: legyen kellemes anyagú, és jó, ha levehető, könnyen tisztítható, akár mosógépben mosható.