Család

Az apa sokkal fontosabb a gyerek életében, mint gondolnád – a tudomány szerint is

Az apaság alaposan átalakult az elmúlt évtizedekben, a gyerekkel nem foglalkozó, csak kenyérkereső apa képe már a múlté, szerencsére itt vannak a kötődő, elkötelezett apák.
2023. Május 02.
apaság
Fotó: Getty

Nem is volt az még olyan régen, amikor az anyák dolga a gyereknevelés, az apák feladata pedig a pénzkeresés volt. A gazdasági és társadalmi változások hatására azonban a leosztott szerepek megváltoztak, és egyre természetesebb a nők és férfiak számára is, hogy egyenértékű szülőként tekintsenek egymásra – írja Kun Gabi az nlc-n.

A modern apák jelen akarnak lenni a gyerekeik életében, és a társadalmi elvárás is efelé tolódik szép lassan. Ezért is vált gyakoribbá, hogy a gyerekekkel kapcsolatos kutatások fókuszában az apák állnak, nem pedig az anyák. Az eredmények pedig azt mutatják, hogy az apa szerepe nagyon fontos a gyerek fejlődésének szempontjából.

Az apahatás

Hogy csak néhányat említsünk az apák jó hatásaiból:

  • Azok a gyerekek, akik jelenlévő, elkötelezett apával nőnek fel, kisebb valószínűséggel hagyják abba az iskolát vagy kerülnek börtönbe, mint azok a gyerekek, akiknek nincs apjuk vagy más apafigura az életükben.
  • Ha a gyereknek szoros kapcsolata van az apafigurával, akkor hajlamosabb elkerülni a kockázatos viselkedést, és kisebb valószínűséggel él szexuális életet kamaszkorban.
  • Az elkötelezett apával felnövő gyereknek nagyobb valószínűséggel lesz jól fizető állása és egészséges, stabil kapcsolata.
  • Emellett a gyerekek hároméves korukra általában magasabb IQ-teszt pontszámot érnek el, és kevesebb pszichológiai problémával kell szembenézniük egész életük során, ha az apák komolyan veszik az apaszerepet.

Az elkötelezett apák előnyeit apahatásnak nevezik. „Ha az apák aktívan részt vesznek a gyereknevelésben, a gyerekek jobban teljesítenek – írja Paul Amato, a Pennsylvania Állami Egyetem szociológusa, aki a szülő-gyermek kapcsolatokat tanulmányozza. – A kutatások azt mutatják, hogy az apák fontosak a gyermek fejlődése szempontjából.”

A kutatási eredmények egy része viszonylag nyilvánvaló – például, hogy a csúnya válások nem tesznek jót a gyerekeknek – mások viszont nem annyira. Nem mindenki gondolná, hogy összefüggés van az apafigura jelenléte és a gyerekek agressziójának hiánya között, pedig létezik ez az összefüggés. Vagy nem feltételeznénk, hogy az apa jelenléte csökkenti a női bűnözés kockázatát, pedig így van.

Az apahatás az apai jelenlét előnyeinek gyűjtőfogalma, de természetesen nemcsak azt jelenti, hogy mennyi időt tölt el az apa a gyerekével, hanem azt is, hogy ez az időtöltés minőségi legyen. A közös telefonnyomkodás nem jelent minőségi időtöltést, hiába vannak egy szobában a gyerekek az apjukkal.

apaság

Fotó: Getty

Az apahatás a spermával kezdődik

Az apák nem csupán spermadonorok, de a spermiumok által hordozott DNS is fontos. Az epigenetika a legfontosabb információ lehet, amelyet a szülők gyermekeikre gyakorolt hatásával kapcsolatban érdemes megvizsgálni. Bár a közítélet hajlamos az anyát hibáztatni azért, hogy drogokkal és alkohollal tönkreteszik a petesejtjeikben lévő genetikai információt, a tanulmányok szerint azok a férfiak, akik a fogantatás előtt tivornyáznak, nagyobb valószínűséggel nemzenek veleszületett szívbetegségekkel küzdő, a későbbiekben alkoholfüggőségre hajlamosabb utódokat. A férfiak rossz táplálkozási szokásai is negatív terhességi eredményekhez vezethetnek, tehát azok a döntések, amelyeket egy férfi a fogantatás előtt hoz, egész életre szóló hatással lehetnek a gyerekeire.

Apa a terhesség és szülés alatt

Az 1960-as évekig a szakértők ritkán bátorították az apákat arra, hogy vegyenek részt szülésre felkészítő tanfolyamokon, a szülésben, vagy gondoskodjanak a csecsemőkről. Általánosan elfogadott volt, hogy az apák azért vannak, hogy megtanítsák a gyerekeket fogócskázni, nem pedig azért, hogy a babaholmikkal bajlódjanak. Az elmúlt évtizedek kutatásai azonban azt mutatják, hogy minél korábban kapcsolódik be egy apuka a gyerek gondozásába, annál jobb.

A kutatók szerint azok az apák, akik aktívan részt vesznek a vajúdásban, hatékonyan alakítanak ki kapcsolatot (bár egyirányú kapcsolatot) a gyerekükkel, ami erősebb korai kötődést eredményez a babával. Hogy a korai kötődés hosszú távon komolyabb elköteleződést szül-e a férfi részéről, az vita tárgya, de számos bizonyíték van arra, hogy igen. Egy 2011-es, a terhesség és a szülés alatti apai szerepvállalásról szóló áttekintésben a szerzők azt állítják, hogy azok az apák, akik már a baba születése előtt aktívan részt vesznek a baba körüli feladatokban, nagyobb arányban maradnak a gyerek életében a későbbiekben.

Mindez nem jelenti azt, hogy az apák kritikus szerepet játszanak a magzatok fejlődésében, hiszen a kezdeti genetikai hozzájárulásuk után a szülésig nem vesznek részt a szülésben a gyakorlatban. De a terhesség és a szülés az, amikor az apahatás alapozása megkezdődik, és ennek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni.

Elkötelezett apák

Mielőtt belemerülnénk abba, hogy az elkötelezett apák hogyan segítik a gyerekeiket (és hogyan ártanak nekik a nem elkötelezett apák), fontos kiemelni, hogy milyen egy elkötelezett, aktív, bevont apa. Először is, a jelenlét már fél siker. Azok az apák, akik a gyerekeikkel élnek, és időt szakítanak arra, hogy részt vegyenek a fontos eseményeken, sokkal nagyobb valószínűséggel gyakorolnak pozitív hatást, mint a gyerek életéből hiányzó apák. Azoknak az apáknak, akik távol élnek a gyerekeiktől, korlátozottak a lehetőségeik.

Leveleket írni, telefonálni – még ha nem is vagytok fizikai közelségben, a tudat, hogy az apukád törődik veled, és szeretne részt venni az életedben a lehetőségeihez mérten, nagyon fontos – nyilatkozta Marcy Carlson, a Wisconsin-Madison Egyetem szociológusa, majd hozzátette azt is, hogy a szeretet megvásárlása sem a legrosszabb ötlet, mert arra is sok bizonyíték van, hogy az apa anyagi támogatása jót tesz a gyerekeknek, mert ezt a gondoskodás egy fajtájaként értékelik magukban.

De a jelenlét egy dolog, az elkötelezettség már más kérdés. Az idő mennyisége nem igazán számít a gyerekeknek, de ha minőségi időt tölt az apa a gyerekével, azaz elkötelezett szülőként bevonódik a nevelésébe, az már pozitívan befolyásolja a gyerek fejlődését. A szeretet kimutatása, a melegszívűség szintén kulcsfontosságú tényező. Azok az apák, akik ugyan sok időt töltenek a gyerekeikkel, de elutasítóak vagy bántóan viselkednek, általában csak negatív hatással vannak. Az alacsony minőségű apaság magában foglalhatja azt, hogy valaki ridegen viselkedik a gyermekeivel szemben. A sértegetés vagy a bántó viselkedés összeegyeztethetetlen a jelenlévő és elkötelezett apasággal.

További érdekességeket olvashatsz az apa szerepéről újszülött korban, a lányos apák helyzetéről és a hiányzó apaképről, ha a CIKK FOLYTATÁSÁRA KATTINTASZ.