Család

Unokájával közös képet osztott meg Bill Gates

A közelmúltban született meg Bill Gates első unokája.
2023. Április 09.
Bill Gates
Bill Gates (Fotó: Alexandra Beier/Stringer/Getty Images)

Ahogy arról korábban a Gyerekszoba.hu is beszámolt, március elején született meg Bill Gates legidősebb gyermekének a 26 éves Jennifer Gates-nek a kisbabája. Jennifer Gates és férje, Nayel Nassar azt már korábban elárulták, hogy gyermekük kislány, de a nevét még nem osztották meg.

Most a büszke nagyapa tett közzé egy képet, amin ő látható első unokájával, akit éppen a karjában tart. „Alig várom, hogy lássam, ahogy felfedezed a világot” – írta az Instagram poszthoz.

 

Gates volt felesége, Jennifer Gates édesanyja, Melinda French Gates szintén megmutatott egy közös fotót a rózsaszín-fehér babatakaróba bugyolált unokájával. „Semmivel sem lehet összehasonlítani azt, amikor az első unokádat tartod a karodban. Olyan, mintha csak tegnap tartottam volna Jennt a karomban, ugyanebben a korban. Most megszületett az ő kisbabája – és szétvet a büszkeség, ahogy látom, hogy Nayel-lel az új szülői szerepükbe lépnek” – osztotta meg az újdonsült nagymama.

 

Jennifer mellett Bill és Melinda Gates-nek még két közös gyermeke született: a most 23 éves fiuk, Rory, és a 20 éves fiatalabb lányuk, Phoebe.