Az egykékről alkotott sztereotípiák többsége rossz tulajdonságok gyűjteménye, mintha egyértelmű összefüggés lenne az antiszociális magatartás és a testvér nélküli gyerekkor között. Egy újabb lista ezzel szemben jó képességeket is származtat abból, hogy az egyke osztatlanul élvezi a felnőttek figyelmét, nem zavarnak be a testvérek: jobb kognitív képességek, nagyobb szókincs, biztosabb szövegértés, dús fantázia köszönhető ennek a helyzetnek. Mennyire helytállóak ezek a tudományos vizsgálatokon és felméréseken alapuló ítéletek?
„Abból kell kiindulnunk, hogy minden család egyedi, és megvan a maga egyedi története – magyarázza Fiák-Petruska Hedvig pszichológus. – Az egykeségről és a születési sorrend meghatározó szerepéről alkotott általános érvényű megállapítások mindig az adott helyzet egyediségében igazolódnak vagy éppen íródnak felül. Óvatosan kell bánnunk ezért a „tipikus egyke”, „tipikus szendvicsgyerek” kifejezésekkel. Minden egykének megvan a maga története: miért nincs testvére éppen most, készülnek a szülők még további baba fogadására, vagy ez a végleges állapot már, előre elhatározták, hogy csak egy gyereket vállalnak, vagy változtak a körülmények, és ezért kényszerültek lemondani a következőről, egészségi, anyagi körülmények, életkor befolyásolta döntésüket, vagy vette ki kezükből a döntés lehetőségét. Ezek mind nagyon fontos tényezők, és jelentősen befolyásolják a szülők hozzáállását meglévő egy gyerekükhöz, rá pedig leginkább ez hat.”
Tény, hogy egészen más tapasztalatokat, élményeket szerez az a gyerek, aki egy vagy több testvérrel nő fel, mint az, aki egyedül van gyerekként a felnőttek között. Senki nem rombolja szét az épülő várat, nem szakítja meg a mesehallgatást vagy a bábszínházi élménybeszámolót, nem veszi el „véletlenül” a kedvenc pólót, táskába bepakolt tolltartót… Igaz, az sincs, akivel együtt lehetne kuckót építeni, táborba menni vagy a nemszeretem kajákat elcserélni.
„Az is eltérő, ki hogyan él meg egy-egy helyzetet, de az az alaphelyzet, hogy csak egy gyerek van a családban, szintén nagyon különböző megoldásokat hozhat – folytatja a pszichológus. – Lehet, hogy valóban minden figyelem a gyerekre irányul: sokat mesélnek neki, játszanak vele a felnőttek, amit bizonyára élvez is, de ha ezzel együtt elvárások is nehezednek rá, azt megterhelőnek érezheti, szabadulni akar tőle, és minél előbb önállósodik, vagy éppen kötelességtudóan teljesíti a felnőttek nyílt vagy ki nem mondott elvárásait. Előfordulhat az is, hogy a szülők szorgalmazzák, hogy hamar közösségbe menjen a gyerek, és ők szakmai előmenetelüknek, felnőtt tevékenységüknek szentelik idejük nagy részét, így az egykeségnek abból nem származik előnye, hogy sok időt tölt felnőttek között a gyerek, legfeljebb a korai önállósodásból, hacsak nem magára hagyatottnak érzi magát ebben a helyzetben.”
Hogyan neveljünk „jó” egykét?
„A sztereotípiák tényként való elfogadása helyett az egy gyereket nevelő szülők is megteremthetik azokat a körülményeket, amelyek egyaránt szolgálják gyerekük értelmi, érzelmi és szociális fejlődését. Mindig az adott helyzetben törekedjünk kiegyensúlyozottságra, amiben éppen bővelkedik az egyke (kizárólagos figyelem, ráfordított anyagi lehetőségek), abból ne zúdítsunk még többet rá, tartsunk mértéket, hagyjuk, hogy vágyódhasson valamire, amiben viszont korlátozottabbak a lehetőségei (társas kapcsolatok), igyekezzünk szélesíteni azokat.”
Mire van szüksége az egykének?
„A szülőknek és a gyereknek egyaránt jó, ha tágabb támogató közösség veszi körül őket. Az apából, anyából és gyerekből álló magcsalád biztonságérzetét növeli, ha egy nagyobb rokonságba ágyazódik be, tehát ha gyakran találkoznak a nagyszülőkkel, nagynénikkel, nagybácsikkal, unokatestvérekkel. Az egykének különösen nagy élmény, ha az unokatestvéreivel együtt járhat iskolába, nyaralhat, vagy velük együtt tölthet egy-egy hétvégét a nagyszülőknél. Ha nincs vagy nem elérhető közelben ilyen rokonság, akkor helyettesítheti ezt egy rendszeresen látogatott közösség, baráti kör. Szociális élményeket, tapasztalatokat szerezhet a gyerek, amikor hétvégenként több család rendszeresen közösen kirándul, együtt töltik a szabadidejüket, kölcsönös pizsipartikat tartanak, munkanapokon is ki tudják segíteni egymást gyerekfelügyelettel. A szülőknek akkor sem kell folyamatosan a gyerekkel foglalkozni, amikor hármasban vannak otthon. A közös tevékenységek (együtt végzett házimunka, játék, mesélés) mellett legyen olyan idő is, amikor az egyke elfoglalja magát, magában játszik kreativitását, fantáziáját használva.”
Az egykék jobban ragaszkodnak a szüleikhez, nehezebben lépnek ki az életbe? Szorosabb a kapcsolat az egyke és a szülei között, mint a testvérrel felnőtt gyerekeknél?
„Az egykének ez az egyetlen kapcsolata a családon belül, nincs megerősítő, támogató testvére, nem számíthat másra, csak a szüleire, és ez a kizárólagosság valóban jelenthet nagyobb ragaszkodást. Emiatt is fontos a nagycsaládi és családon kívüli, erős baráti kapcsolatok ápolása. Inkább személyiségtől függ, hogy az egyke nehezebben ereszti-e el a szülei kezét, de az is előfordul, hogy a szülők is ragaszkodóbbak, ezzel megnehezítve gyerekük önállósodását.”
Szakértő: Fiák-Petruska Hedvig pszichológus
Kapcsolódó cikkek
