Család

Elijah Wood most árulta el, hogy több mint egy éve már kétgyermekes apa

A Gyűrűk Ura filmsorozatból ismert sztár most beszélt először arról, hogy már kétgyermekes apa.
2023. Március 28.
Elijah Wood
Elijah Wood (Fotó: Steve Granitz/Stringer/Getty Images)

Elijah Wood a The Wall Street Journal-nek adott interjút, amiben elárulta, hogy már két gyermeke van. Az interjúban a Gyűrűk Urából ismert színészt a reggeli rutinjáról is kérdezték, és arról, hogy mikor szokott felkelni.

„Valamikor 5:30 és 6:30 között. Van egy hároméves fiunk és egy tizennégy hónapos lányunk, aki elég korán ébreszt minket. Szeretek korán kelni, elkezdeni a napot” – nyilatkozta Wood.

A színész és párja, Mette-Marie Kongsved 2018 óta vannak együtt, korábban 2017-ben közösen dolgoztak az I Don’t Feel at Home in This World Anymore című filmen. Első gyermekük, Evan 2019-ben született meg.

Evan érkezéséről 2020-ban beszélt először Wood, a Late Night With Seth Meyers című műsorban. Akkor elmesélte a műsorvezetőnek, hogy korábban szenteste tudta meg, hogy párjával babát várnak.