Kép: Getty Images
Évről-évre felmerül a kérdés: szükséges-e anyák napja? Kell-e egyetlen kijelölt nap, hiszen az év minden napján anyák az anyák – rohanásban, gondoskodásban, szeretetben. Virágot, kavicsot, rajzot és ölelést pedig egyébként is sokszor – a szerencsésebbek nagyon sokszor – kapunk. Anyának lenni klassz dolog, még akkor is az, ha sokszor nem egy fáklyás menet, ha közben kicsit néha elveszítjük magunkat, ha folyton csak aggódunk, ha állandó a lelkiismeret-furdalás, hol ezért, hol azért. Nem kötelező persze ünnepelni, de valószínűleg nincs egyetlen ember sem az országban, aki ne tudná: május első vasárnapja anyák napja. Ki fontosnak tartja, ki nem annyira, ki meghatódva hallgatja az óvodai Orgona ágát, ki családi ünnepnek tekinti és zavarja az ovis szerepeltetés, de
nem hiszem, hogy akad bárki, akinek ne esne jól egy kedves gyerekrajz, vagy aki ne érezné fontosnak, hogy egy csokor virággal elszaladjon az édesanyjához.
Persze önmagában nem érdem anyának lenni – hányan vannak, akik nem tudnak vagy nem akarnak azzá válni –, de a helytállás… az igenis valami. Életben tartani, biztatni, óvni, gondoskodni, lesni a vágyait, tudni elengedni, amikor eljön az ideje. Bárhogyan is van: egyszer egy évben akár még meg is engedhetjük magunknak és a gyerekünknek, hogy megünnepeljük azt, hogy anyák vagyunk.
Változatos vágyak
Megkérdeztük a Gyerekszoba szerkesztőségében dolgozó anyákat, ők minek örülnek ezen a napon? Ki bővebben kifejtette, ki pontokba szedte, mi okoz számára boldogságot május első vasárnapján:
- egy elszavalt vers, amit nem én tanítottam be
- az első igazi rajz (erre még valószínűleg egy kicsit várnom kell, mert még csak 3 és nem egy Picasso)
- egy közös családi élmény/program
- egy nagy színes csokor virág
- együtt töltött idő, mert abból van a legkevesebb
- ölelés
- bármi, amit saját maga készít és megmarad nekem
- egy közös kirándulás, amikor nem nyavalyog a gyermek, hogy miért kell az erdőben kínlódnia, hanem csak jön velem és osztozik az örömömben
- egy közös reggeli bárhol, ahol én Eggs Benedictet ehetek – ahol csak elém teszik a finomságot, amit én otthon biztosan nem készítek el
- nagyon szeretem a kislányom rajzait a családunkról – évről évre egyre ügyesebb, és nagyon vicces látni, hogyan rajzol le engem, minket, ez tökéletes ajándék nekem
- egy ékszernek, leginkább nyakláncnak is örülnék, ami valahogy a kis családunkra vagy a kislányunkra emlékeztet – nem drága dologra gondolok, hanem valami kedves apróságra, ami valahogy kötődik hozzá, én meg viselhetem
“A legjobb, amikor az örömöm tükröződik az arcán”
“Szeretem az ünnepeket, az összeset. Ha tehetném, ünnepkörről ünnepkörre élnék. A legjobb az egészben a rákészülés. Az anyák napja szerintem legalább annyira szól a gyerekről, mint az anyáról, mert ugye gyerek nélkül nem lennék anya. Imádok mindent, amit ad, mindegy is, mi az, mert valójában az összeset megkapom év közben is: virágot, puszit, verset, dalt, ölelést. Szeretem, ahogy lopakodik reggel, és alig várja, hogy átadhassa, amivel készült. Akármilyen szirupos is, a legjobb az egészben mégis az, hogy az örömöm tükröződik az arcán. És persze az is szuper, hogy egész nap nem kell csinálnom semmit, csak jelen vagyok.”
“Klassz ajándék, ha befizetnek egy jógaórára”
“Lehet, hogy elcsépelten hangzik, de én tényleg azt gondolom, hogy jobb, ha az év minden napjára jut egy kicsi anyák napja, és nem csak ezen a májusi vasárnapon csúcsosodik ez ki. Persze a figyelmesség, kedvesség jólesik, aminek szerintem nem a kézzel fogható ajándék az igazi fokmérője. Egy csokor tulipán azért boldoggá tud tenni, ahogy az is, hogy elmegyünk családilag reggelizni, és frissen sült croissant, tejszínhabos kávé kerül az asztalunkra. Kifejezetten klassz ajándék az is, ha befizetnek egy jógaórára, ami másfél órára totál kikapcsol, és (ha nem is túl hosszú időre) feltölt.”
“Az ölelésnél nincs jobb”
“Alapvetően semmilyen „dedikált” napot nem igazán szeretek, mert a formális ünneplésnek nem látom értelmét, amiben meg valós tartalom van, azt úgyis megéljük (jó esetben) nap mint nap. Az anyák napja nekem kicsit fura. Persze, büszke vagyok a gyerekeimre, és arra, hogy anya vagyok, bár itt is azt gondolom, hogy önmagában ez nem teljesítmény, csak ha megtölti az ember szeretettel, odaadással, türelemmel (ezek egy része nem is olyan könnyű). Emellett együttérzéssel gondolok az apákra, akiknek sokáig nem volt külön napjuk, és amióta van, azóta sem túl hangsúlyos. Holott egy jó apa érdemel ugyanannyit, mint egy jó anya.
No, ez mind az elmélet, a gyakorlat meg az, hogy természetesen elgyengülök, és simán folyik a könnyem, ha a gyerekeim ünneplőben, szavalva, virágot szorongatva fogadnak az oviban. Nem várom el ezt a fajta szereplést, de az jólesik, ha eszükbe jut, és akár csak annyit mondanak, hogy ’boldog anyák napját’… és persze megölelnek, mert – közhelyes leszek – nekem tényleg az ölelés a legnagyobb ajándék.
És még egy dolog… mindannyian tudjuk, hogy egy bizonyos kor alatt a gyerekeknek fogalmuk sincs, hogy mikor milyen ünnepe van anyának. Hogy tudják, hogy készüljenek, hogy legyen ötletük, ahhoz kell egy figyelmes apa, férj, partner, aki előkészíti a helyzetet. Úgyhogy ha a gyerekeim köszöntenek engem, mindig tudom, hogy kicsit ott van ebben az apjuk szeretete is. Na, ha ez mind megvan adott évben, akkor azzal én már elégedett vagyok. Minden mást pedig – énidő, önzetlenség, együttműködés, elismerő szavak, elfogadás, viszonylag kedves kommunikáció és hasonlók – az év minden napján igényelek minden családtagomtól – szóval nem vagyok hajlandó semmilyen, a mentális egészséghez alapvetően szükséges dolgot ajándékként kérni, csupán egyetlen napon. Egyszóval: nekem az az anyák napja, ha észre sem veszem, hogy anyák napja van.”
Kapcsolódó cikkek
