Család

Ennyit csökkent a házasságkötések száma az idei első negyedévben

Ennyivel kevesebb házasságkötés történt az idei első negyedévben, mint egy évvel korábban.
2023. Július 20.
házasodó pár
(Kép forrása: Getty Images)

Az idei év első negyedévében Budapesten 50 százalékkal kevesebb lakodalom volt, és az országos csökkenés is eléri a majdnem 40 százalékot is, számolt be róla a Napi.hu.

Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében csökkent leginkább házasodási kedv az idei év első negyedévében, írja a portál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján.

A lap a Qjob.blog alapján azt írja, hogy ma egy kisebb 30-40 fős lakodalom 700 ezer forintnál kezdődik, egy nagyobb 100 fő feletti pedig 3-7 millió forintot is taksál, de a felső határ a csillagos ég.

Budapesten az idei első negyedévben 949 pár kötött házasságot, ami 49 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában. Győr-Moson-Sopron megyében pedig 50 százalékkal kevesebben házasodtak idén január és március között, mint egy évvel korábban.

Az országos csökkenés is közel 40 százalékos: az első negyedévben 6,3 ezer pár kötött házasságot, ami 39 százalékos visszaesést jelent egy év alatt.

A KSH adati szerint tavaly összesen 64 ezer volt a házasságkötések száma, míg egy évvel korábban 72 ezer.

A csökkenés érinti az összes megyét. A legkisebb mértékben Békés megyében csökkent a házasságkötések száma, ahol ez 18 százalékkal volt kevesebb, Fejér megyében pedig 25 százalékkal kevesebb házasságot kötöttek.

(via nlc.hu/napi.hu)