Család

Ezek a hőguta jelei a gyereknél

Fontos tudni, hogy milyen jelek utalnak hőgutára, mert az állapot életveszélyes is lehet.
2024. Június 17.
kánikula
Kép: Getty Images

Minél kisebb egy gyerek, annál nagyobb kockázata van annak, hogy megviseli a hőség, mivel még nem elég fejlett a hőmérséklet szabályozásuk.  Éppen ezért arra is hajlamosabbak, hogy túlhevüljenek. Ebben a páratartalom és a kiszáradás is szerepet játszik. Ha a környezet páratartalma meghaladja a 60 százalékot, a gyerekek nehezebben hűsítik magukat, mivel nehezebben izzadnak, mint a felnőttek. A kiszáradás pedig még tovább rontja a helyzetet.

A hőguta kialakulását megelőzi a hőkimerülés, amelynek az alábbi jelei lehetnek a gyerekeknél:

  • túlzott izzadás
  • szédülés/ájulás
  • sápadt bőr
  • gyengeség
  • ingerlékenység
  • hányinger, hányás
  • fokozott szomjúság
  • izomgörcsök
  • fejfájás
  • hűvös, nyirkos bőr
  • a testhőmérséklet emelkedése

Ha a hőkimerülés jeleit tapasztaljuk, akkor vigyük be a gyereket a napról árnyékba vagy a házba. Vegyük le a ruháit, nedvesítsük a bőrét, itassuk meg. Ha a tünetek nem javulnak 20-30 percen belül, akkor forduljunk orvoshoz.

Hőguta akkor fordulhat elő, ha a hőkimerülés észrevétlen vagy kezeletlenül marad. Ilyenkor az történik, hogy a szervezet hőszabályozó központja leáll, így a testmaghőmérséklet emelkedik. A hőguta életveszélyes vészhelyzet, ezért azonnal hívjuk a mentőt.

A hőguta jelei az alábbiak lehetnek:

  • kipirult/forró bőr, amely száraz tapintású
  • magas testhőmérséklet (40 Celsius fokos vagy azt meghaladó)
  • ájulás
  • rohamok
  • súlyos fejfájás
  • zavartság
  • eszméletvesztés
  • szapora légzés és szívverés
  • gyengeség/szédülés

Hogyan kezeljük a hőgutát?

Ha gyermeknek nagyon meleg van, de a bőre száraz tapintású, az azt jelzi, hogy nem tudja szabályozni a hőmérsékletét, és már nem tud izzadni, hogy lehűtse magát. Addig amíg megérkeznek a mentők, hűvös helyre vigyük a gyereket, fektesd le és kissé emeljük meg a lábát, nedvesítsük be a bőrét, vegyük le a ruháit és erőteljesen legyezzük.