Család

„Ezért nem engedem meg az anyámnak, hogy felvegye a gyerekeimet”

Azok a nagyszülők, akik örömmel várják az unokáik érkezését, tűkön ülnek, hogy felvehessék őket, miután megszülettek. Az anyukák többségének nincs kifogása ez ellen, néhányan azonban fenntartásokkal kezelik a nagyik lelkesedését.
2023. Február 09.
haragos nagymama

Kinek van igaza?

Szomorú igazság, hogy az idő múlásával már nem olyan könnyű lépést tartani a kicsikkel, nehézséget okozhat utánuk futni a parkban vagy hosszú időn át kézben tartani. Ez utóbbi miatt tiltotta meg egy brit anyuka az édesanyjának, hogy felvegye a gyerekeit: az idős asszony többször is megszédült és elveszítette az egyensúlyát, ami miatt az anyuka hallani sem akar róla, hogy babájával a karjában sétálgasson.

Az egyetlen módja, hogy felvegye a nagymama az unokákat, az, ha leül és úgy veszi az ölébe a kicsiket. „Kizárólag így tudom őket biztonságban” – fejtette ki az anyuka, aki az édesanyja szerint túlaggódja a dolgot és neheztel is rá a korlátozás miatt. „Az erejével nincs gond, fel tudja venni a gyerekeket, de a férjemmel mindketten tartunk tőle, hogy elveszíti az egyensúlyát és elesnek” – folytatta érvelését a fiatal nő.

Amivel a nagymama mégis feldühítette a lányát és a vejét, az az, hogy a kérésük ellenére, titokban mégis felvette a gyerekeket. „Ezzel azt érte el, hogy mindig a nyomában vagyok, így semmit nem tud a hátunk mögött csinálni” – fejtegette az anyuka, aki szívesen hozza meg ezt az áldozatot a kicsik testi épsége érdekében.

Anyuka felveszi a kisbabáját

„Felvennélek, de anyáék nem engedik!” 

Amikor a nagymama vendégségbe jön a családhoz, a nagyobb unoka sokszor kérleli, hogy vegye fel, ő pedig egyszerre dühös és sértett hangnemben vág vissza a kicsinek: „Felvennélek, de anyáék nem engedik!” Az anyukát nagyon bántják az ilyen stílusú válaszok, rosszul esik neki, hogy az édesanyja személyes sértésnek veszi, hogy nem szeretnék, hogy felvegye a gyerekeiket.

Eddig megvonta a vállát az ilyen típusú megjegyzéseit hallva, most viszont kezdi úgy érezni, hogy a nagymama túllőtt a célon: „Lassan ott tartunk, hogy demonizál bennünket a gyerekek előtt, és borzalmas színben tüntet fel minket, szülőket.” Azok, akik olvasták a reményvesztett anyuka bejegyzését az interneten, azt javasolták neki, hogy ültesse le a nagyobb gyerekét, és az ő szintjén próbálja kedvesen magyarázza el neki a helyzetet.

„Szerintem az lenne a megoldás, ha elmesélnéd neki, hogy a nagyi időnként elesik, ezért jobb, ha akkor vesz az ölébe, amikor leül. Ugyanúgy szeretgethetitek egymást, mint korábban, csak mostantól úgy, hogy mindketten jobban vigyázzatok magatokra” – tanácsolta egyikük, míg egy másik kommentelő úgy vélte, szerencsésebb, ha az édesanyjával is elbeszélget, és kedvesen, de határozottan újra megkéri arra, hogy ne sétálgasson karjában a gyerekekkel.

Forrás: Via, Fotó: Getty Images