(Forrás: Getty Images)
Nagy port kavart az olaszok között annak az amerikai turistának a felháborodott beszámolója, amiben arról panaszkodott, milyen csúnyán lehúzták a fagyival, mikor Rómában járt.
A városnézés közepette elvileg nem számít nagy luxusnak megállni egy fagyira, ezúttal azonban úgy tűnik, hogy mégis az. Mint a csalódott utazók elmondták, hidegzuhanyként érte őket a számla végösszege.
Borsos a fagyizás Rómában – Ennyit kértek a turistáktól
Az egyik legszebb római nevezetesség a sok közül a Piazza Navona, ahol mélyen a zsebébe kell nyúlnia azoknak, akik itt szeretnének fagyizni. Két fagylaltért, amihez olyan “extrákat” kértek, mint a tejszínhab és a macaron 44 eurót, azaz kicsivel kevesebb mint 20 ezer forintot kellett fizetniük úgy, hogy még csak le sem ültek – asztalnál fogyasztva ugyanis még ennél is borsosabb lett volna a fizetendő összeg.
A pórul járt turista, Nicole Ann nemcsak a mutatós olasz fagyit posztolta ki a közösségi médiában, hanem azt is megmutatta, milyen blokkot kaptak mellé.
Mint a Floridából érkezett városnéző beszámolt róla, három-három gombócos fagyit kértek óriás tölcsérben, amihez a fagyizóban dolgozók különféle kiegészítőket kínáltak, szót sem ejtve arról, hogy azok nem képezik alapjáraton is a részét a fagyikreációjuknak.
Amikor meghallotta a 44 eurós végösszeget, először azt hitte, gond van a fagyiárus angoljával és 14-et akart mondani, ám nem történt tévedés.
A számlán jól látszik, hogy a hat gombóc fagyiért 24 eurót kértek, majd az azokhoz választott extrák miatt még 20 eurót hozzácsaptak. A kommentelők többsége szerint csúnyán lehúzták őket, amiért nem szóltak előre, hogy a tejszínhab, a macaron és a pisztáciás dekoráció plusz pénzbe kerül, mások viszont felesleges háborgásnak gondolta a posztot.
Sokan úgy vélik, annak, aki egy világhírű látványosság közelében akar helyi különlegességet fogyasztani, számítania kell arra, hogy nem aprópénzért mérik azokat. Szerintük ha jól láthatóan fel voltak tüntetve az árak a fagyizóban, akkor nem az ott dolgozók hibáztak, hanem azok, akik azt gondolták, hogy 14 euróért ehetnek két óriási fagyikreációt…