Család

Figyelmeztet a Rendőrség: Ezzel a módszerrel dolgoznak az ingatlanokra utazó csalók

Csaknem 20 esetben sikerrel jártak a csalók, hajléktalanná téve a jóhiszemű vagy kevésbé tájékozott áldozatokat, több mint 200 millió forintos kárt okozva.
2024. Augusztus 23.

Ahogy friss cikkében írja a police.hu, a mások ingatlanjaira utazó csalók elsősorban jólelkű vagy a világ dolgaiban kevésbé jártas időseket, illetve komoly alkoholgondokkal küzdő embereket szemeltek ki maguknak, hogy Debrecenben és környékén megszerezhessék az ingatlanjaikat. Módszerüket akkor is jó ismerni, ha nem ebben az országrészben élsz!

Először egy nő tett feljelentést a Debreceni Rendőrkapitányságon 2020 decemberében, hogy élettársától csalással szerezték meg ingatlana tulajdonjogát. A rendőrök nyomozni kezdtek, miközben egyre több hasonló esetről szereztek tudomást. 

Figyelmeztet a Rendőrség: Ezzel a módszerrel dolgoznak az ingatlanokra utazó csalók

„Elkövetőként képbe került hét ember, és ezután kezdtük vizsgálni, hogy az utóbbi időben milyen ingatlanok köthetők hozzájuk – mondja Szántó Tibor őrnagy, a Debreceni Rendőrkapitányság gazdasági ügyek alosztályának vezetője. – Ami kicsit is gyanús volt, azok régi tulajdonosait azonnal megkerestük. De ez nem volt egyszerű, mert a károsultak egy része lényegében hajléktalanná vált, vagy szívességből ilyen-olyan, kunyhószerű épületben húzhatta meg magát ismeretlen helyen.” 

Ilyen módszert alkalmaztak

Megesett, hogy az elkövető élettársi kapcsolatot, boldogságot és szerelmet ígért a sértettnek, majd rávette, hogy adja el a házát, hogy a pénzből megvehessék első közös otthonukat.

Más esetben a csalók azt adták elő, hogy a gyámügy el akarja venni tőlük a gyermekeiket, és csak úgy lehet őket megmenteni, ha igazolni tudják, van olyan ingatlanjuk, ahol élhetnek. Ezért arra kérték a sértetteket, hogy látszólag adják el nekik az ingatlanjaikat, majd miután a kedélyek lecsillapodnak, visszaírják a házukat, lakásukat a tulajdonos nevére. 

A közös otthon vásárlása és az ingatlan visszairatása természetesen soha nem történt meg.

„A sértettek általában beleegyeztek az adásvételbe, segítő szándékuk olyan erős volt, hogy már-már boldogan járultak egy ügyvéd elé, hogy az ingatlanjuktól megszabaduljanak, megmentve ezzel egy gyereket az intézeti neveléstől. Olyan szinten közreműködtek saját megkárosításukban, hogy sokan közülük még az ügyvédek előtt is hazudtak, azt állították, hogy a vételárat megkapták, más esetben azt mondták, hogy az ajándékozott már évek óta az élettársuk, és ők is kifejezetten akarják az ügyletet” – osztotta meg Szántó Tibor őrnagy.

Nyitókép: Getty Images