Család

Gyerekként kiközösítették a tanárok az Alma Együttes énekesét

Buda Gábort nemcsak az anyukák és a gyerekek hallották milliószor énekelni, hanem azok is, akiket a Ma van a szülinapom című dallal leptek meg.
2023. Június 09.
Buda Gábor Alma együttes

A 49 éves énekes, aki kiválóan beszéli a gyerekek nyelvét, a Palikék világa című beszélgetős műsorban avatta be Dombóvári Vandát abba, hogy nála több intőt valószínűleg senki nem gyűjtött be abban az időszakban, amikor általános iskolába jártak.

A kérdésre, hogy vásott gyerek volt-e, Gábor őszintén válaszolt: „Nem rossz gyerek voltam, hanem türelmetlen. Tele voltam energiával, a tanulás viszont nem okozott gondot. Minden tantárgy érdekelt, amikor pedig végeztem a feladatokkal, untam magam. Ez abban nyilvánult meg, hogy szórakoztattam az osztálytársaimat.”

Elmesélte, hogy nem is olyan régen a kezébe került az elsős üzenőfüzete, amibe igen szélsőséges beírások kerültek. Az igazgatói dícséret után, amit szép versmondásért kapott, egy dorgáló üzenet követett, amit azzal érdemelt ki, hogy felrúgta az egyik osztálytársát. 

Ebben az iskolában Gábort nem igazán tudták helyén kezelni a tanárok, a nem túl példás magaviselete miatt még a kisdobos-avatásból is kizárták. Ez annyira bántotta az anyukája igazságérzetét (amiért Gábornak sem kell a szomszédba mennie!), hogy az első osztály után másik intézményt keresett neki.

„Innen egy sport tagozatos iskolába kerültem, ahol a mozgás sokat segített az energiám levezetésében” – árulta el a végkifejletet az Alma Együttes frontembere, aki úszásban és vízilabdában is jeleskedett gyerekként.

Fotó: Fotocentral.hu