Család

Haragudott a családjára az a gönyűi fiú, aki megkéselte édesanyját és nagymamáját

Chaten azt írta valakinek, hogy meg akarja ölni őket.
2025. Augusztus 04.

Több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak egy 13 éves fiút Győr-Moson-Sopron vármegyében, írta meg a Telex. A rendőrség közölte, hogy a fiú tárcsázta a segélyhívót vasárnap éjjel, és azt mondta, hogy megölte az édesanyját, és megsebesítette nagymamáját. A helyszínre érkező rendőrök a fiút elfogták, az édesanyát és a nagymamát kórházba szállították, ahol sikerült megmenteni az életüket.

A Rendészeti Államtitkárság Facebook-oldalán azt írta, a gyerek jól szituált családból származik, kiemelkedő tanulmányi eredményű.

Most a fiú számítógépének vizsgálata során kiderült, hogy titkos csatornán keresztül chatelt valakivel, akinek elmondta, hogy konfliktusa van a szüleivel, haragszik a családjára és meg akarja ölni őket.

A Telex beszámolója szerint hétfőn a családi házból épp elindult az apa, és vele tartott a korábbi kapcsolatából született nagylánya, aki már felnőtt, nem él a családdal. Nem kívántak nyilatkozni, és az is kiderült, hogy nem a bíróságra mentek, ahol délután kettőkor kezdődött a gyerek letartóztatását célzó ülés. A családból senki nem volt vele a bíróságon.

A lap úgy tudja, az első kihallgatáson a fiú azt mondta: a béke, amelyet a családdal kapcsolatban mindenki emlegetett a faluban, csak látszólagos volt. Arról is beszélt, hogy konfliktusa volt a szüleivel, és az iskolában is voltak problémái. Azt még nem tudni, hogy beszélt-e mással is erről, vagy csak a chatelő ismeretlennel. Az is kérdés, hogy a chattárs felnőtt vagy gyerek volt-e.

A bíróság elrendelte a fiú letartóztatását, az életkora miatt javítóintézetbe került. A végzést mindenki tudomásul vette, így az végleges.

Az anyát és a nagymamát megműtötték és kiengedték a győri Petz Aladár kórház intenzív osztályáról, a Telex beszámolója szerint már egyikük sincs életveszélyben.