Fotó: Getty Images
Egyrészt cuki, ahogy a 4-5-6 éves pici próbál „átvágni”, vagy úgy előadni a dolgokat, ahogy szerinte azoknak történniük kellett volna. Másrészt ijesztő, hogy egyszer csak elkezd hazudni a kisgyerek. Persze a kicsik hazugságai még inkább a füllentés kategóriába esnek, de nagyon sok szülő esik ilyenkor kétségbe – vagy pánikba, és reagál jóval erősebben, mint az indokolt lenne, mert szeretné a gyerekének minél előbb megtanítani, hogy nem jó dolog hazudni.
Miért hazudik a gyerekem?
Először is: nem kell emiatt kétségbe esni. Nem lesz hazudós a gyerek azért, mert négyévesen rendszeresen füllent – ez valójában az életkorának teljesen megfelelő, normális jelenség. A Waterloo Egyetem kutatói szerint az otthonukban megfigyelt kisgyerekek 96 százaléka hazudik időről időre. A 4 évesek átlagosan kétóránként, míg a 6 évesek átlagosan óránként mondanak olyat, ami nem igaz. A felnőttek jellemzően naponta 1-2 alkalommal teszik ezt. (Négy éves koruk körül értik meg a gyerekek, hogy amit ők maguk gondolnak, az nem feltétlenül ugyanaz, mint amit a szüleik vagy mások gondolnak. Ez egy normális és nagyon fontos része a személyiségfejlődésben az individualizációnak és a szeparációnak. Ezt a gondolatmenetet gyakran úgy folytatják magukban, hogy mások elhiszik azt, amit ők mondanak, még ha az nem is fedi teljesen a valóságot.)
Mindezt Tania Johnson és Tammy Schamuhn, az Institute of Childpsych szakértői idézik a The Parenting Handbook című könyvükben és a The Child Psych Podcastben. És arra is kitérnek, MIÉRT hazudnak legtöbbször a gyerekek:
- Mert félnek, hogy bajba kerülnek, megbüntetik őket.
- Nem akarják, hogy valaki megbántódjon.
- Kiszínezik a történetüket, hogy jobban figyeljenek rájuk.
- Valójában azt mondják, amit szeretnének vagy szerettek volna, hogy történjen.
Hazudik a gyerek, az én hibám?
A legtöbb szülő határozottan és szigorúan igyekszik leszögezni, hogy ez hazugság, és hazudni nem szabad. Gyakori, hogy a hazugságot (füllentést, ferdítést, nagyot mondást) büntetés követi, vagy legalábbis leszidás, büntetés kilátásba helyezése. Mindenesetre a gyerek számára erős, fenyegető reakció. Hogy miért reagálunk ilyen erősen akár egy kisgyerek hazugságára? Mert a hazugság a legtöbbünk számára trigger, amikor is tulajdonképp nem az aktuális kis hazugságra reagálunk, hanem az életünkben minket ért régebbi hazugságokra – és az azok okozta bizonytalanság, szomorúság, elárultság érzésére. És ami még fontos: nagyon sokunk érzi „rossz szülőnek” magát attól, hogy a gyereke hazudik: mintha ő maga vallott volna kudarcot szülőként. Pedig egyáltalán nem erről van szó – és a kisgyerekek hazugságaira egészen másként kellene tekinteni. De hogyan?
Fotó: Getty Images
Mit mondj a gyereknek, amikor hazudik?
A legfontosabb, hogy azt éreztesd a gyerekkel, hogy igenis megmondhatja az igazat. Hogy olyan környezetet teremtsetek nekik, ahol megtanulják, hogy nem kell hazudniuk, mert az igazság miatt nem kerülnek bajba. (Természetesen ez nem azt jelenti, hogy következmények nélkül tehetnek meg bármit – sokkal inkább azt, hogy ha hibáznak, rosszul csinálnak valamit, akkor is szeretve és biztonságban vannak.) Ha a gyerek attól tart, hogy az igazság bevallása miatt neki „baja lesz” (büntetést kap, megharagszanak rá, kiabálnak vele, megvonják tőle a szeretetet), akkor nagyobb eséllyel fog hazudni, és sokkal nehezebben vallja be az igazat, ha hazugságon kapják.
- Szóval nem feltétlenül jó azzal kezdeni, hogy a hazugság rossz voltát hangsúlyozod.
- Sokkal többet számíthat, ha rendszeresen beszélgettek az őszinteség fontosságáról.
- Jó, ha gyakran szóba kerül, miért szükséges, miért jó igazat mondani.
- Segít, ha a gyerek a beszélgetések során megtanulja, megérti, mennyire fontos az őszinte, nyílt kommunikáció.
- Ezt nem kell mindig komoly, leülős beszélgetések formájában elképzelni – a rövid beszélgetések során, a saját élményeitek, napi feladataitok, történések elmesélése során lehet ezeket érinteni röviden, egyszerűen, nem didaktikusan, hanem természetesen.
- Jó, ha a saját történeteitekből azt érezheti a gyerek, hogy bizony mindenki hibázik néha, és ez rendben van, nem katasztrófa, lehet belőle tanulni. Az a gyerek, aki mer hibázni, aki nem fél a próbálkozások és esetleges hibák következményeitől, az sokkal kevésbé érzi szükségét annak, hogy hazudjon.
3 lépés, hogy ne hazudjon
Egy hasznos példát is hoznak a szakértők, ami segíthet a különféle szituációkban jól reagálni a hazugságra. A példa: megkérdezed a gyereket, mosott-e kezet vacsora előtt, mire ő azt mondja, hogy igen, pedig te pontosan tudod, hogy nem. Mit ne tegyél: ne vond kérdőre, ne kezdj el kiabálni, ne szidd le. Helyette:
- Ne kérdezz, hanem mondj. Vagyis ne kérdezd meg, hogy ugye mosott kezet, vagy miért nem mosott kezet, hanem mondd neki, hogy most pedig kezet kell mosni
- Ismerd fel a vágyteljesítő hazugságot. Nyilván szeretné, ha már túl lenne a kézmosáson, ezért mondhatod neki, hogy “Elhiszem, hogy azt szeretnéd, ha már meg lenne mosva a kezed, mert nem szeretsz kezet mosni, de ettől még meg kell mosnod evés előtt”.
- Erősítsd meg a szabályt: ragaszkodj a határokhoz, hangsúlyozd ki, hogy ez egy szabály, ami fontos, minden étkezés előtt kezet kell mosni, ebből nem engedsz.
De ennél egyszerűbben is reagálhatsz, ha tudod, hogy hazudik a gyerek olyasmi miatt, amit elrontott, tönkretett, elhibázott. Mondd el neki, hogy hibázni oké, az nem baj, ha valamit elront, de utána azt helyre kell hozni, ahogy lehet. És biztosítsd arról, hogy ebben segítesz neki, megoldjátok, de vállalja a felelősséget, és vegyen részt a hiba helyrehozatalában ahelyett, hogy hazudna. Ha ebben kitartó vagy, a gyerek megtanulja, hogy igenis hibázhat, ám utána tehet azért, hogy ezt helyre hozza – és ebben számíthat azokra, akiket a legjobban szeret. Sokkal könnyebb úgy igazat mondani, ha tudja, hogy biztonságban és szeretve van, akkor is, ha hibázik.
Forrás: Instagram.com/instituteofchildpsych, The Child Psych Podcast
Kapcsolódó cikkek
