Család

Hétéves kisfiú kapott állásajánlatot egy szoftvercégtől

A cég egyik vezető posztjára hívták a hétévest, de kicsit még várnia kell.
2024. November 20.

A szentpétervári Szergej, már 5 éves korában videókat készített és töltött fel arról, hogyan kell szoftvert írni és ezzel hírnevet szerzett magának – írja a BBC. E videók alapján a Pro32 információbiztonsági cég állásajánlatot küldött a kisfiúnak a vállalati képzés vezetői posztjára.

kisfiú laptop mögött

Kép: Getty Images

Az orosz törvények szerint azonban Szergej csak 14 éves korától vállalhat fizetett munkát. Igor Mandik, a Pro32 vezérigazgatója azonban elmondta a BBC-nek, hogy beszélt Szergej szüleivel arról, hogy addig is találjanak módot az együttműködésre. Az édesapja meglepődött, de elmondta, hogy nagyon boldogok, és már várják, hogy Szergej csatlakozhasson a vállalathoz – tette hozzá Mandik.

Szergej oroszul és néhol tört angollal mutatja be lépésről lépésre a kódolás rejtelmeit a YouTube-csatornáján. Mandik szerint Szergej nemcsak figyelemre méltó fejlesztői képességekről tett tanúbizonyságot, hanem egyedülálló tehetséggel rendelkezik a tanítás terén is. A vezérigazgató szerint a fiú a kódoló Mozart.

“Teljesen biztos vagyok benne, hogy amikor 14 éves lesz, a tanítás és a fejlesztés guruja lesz, és ezért nagyon várjuk ezt az időszakot” – mondta Mandik.