Család

Heti időjárás: a hét elején még hidegebb lehet, majd melegedés kezdődik

A hét elején még napos, de hideg idő várható, éjszakánként a szélcsendes helyeken fagypont alá is csökkenhet a hőmérséklet, a heti előrejelzés szerint.
2024. Március 24.
(Kép forrás: Getty Images)

A hét közepén felhősebb, csapadékosabb idő várható, de a hőmérséklet csúcsértéke emelkedni kezd, a hét végén pedig már jobbára napos, száraz időre kell számítani, Húsvétvasárnap akár 20-26 Celsius-fok is lehet – írja a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzése alapján az MTI.

Hétfőn napos, gomolyfelhős idő várható, majd estére kiderül az ég. Elszórtan futó záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet – erre az ország északkeleti harmadán van nagyobb esély. Az északnyugati szelet nagy területen élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10-15 Celsius-fok között alakul.

Kedden fátyolfelhős, napos idő várható, majd a nap második felében délnyugat felől vastagabb felhőtömbök is érkezhetnek. Nem valószínű számottevő csapadék. A délkeleti, keleti szél sok helyütt megerősödik. A minimum-hőmérséklet jobbára 0 és plusz 6 Celsius-fok között alakul – de a derült, szélcsendes vidékeken hidegebb is lehet –, míg a maximum hőmérséklet 12-18 Celsius-fok  között várható.

Szerdán változóan felhős időre számíthatunk, több-kevesebb napsütéssel, és nyugat, délnyugat felől növekszik az eső, zápor és zivatar is kialakulhat. A délkeleti szél élénk, helyenként erős lesz. Hajnalban általában 5-10 Celsius-fok – a szélvédett északkeleti tájakon ennél hidegebb is – lehet, míg kora délután 15-22 Celsius-fok várható.

Csütörtökön nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég és több helyen számíthatunk esőre, záporra. A nap második felében csökken a felhőzet, illetve a csapadékhajlam. A délkeleti, majd a délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali 5-12 Celsius-fokról 15-21 Celsius-fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Nagypénteken jobbára napos, száraz idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, és sokfelé megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum 4-11 Celsius-fok, a maximum-hőmérséklet 19-24 Celsius-fok között alakul.

Nagyszombaton többnyire fátyolfelhős, napos, száraz időre van kilátás. A déli, délkeleti szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A hajnali 7-13 Celsius-fokról 20-25 Celsius-fok közé melegszik fel a levegő.

Húsvétvasárnap nagyrészt gyengén, helyenként közepesen felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. Sok helyütt megélénkül, időnként megerősödhet a déli szél. Hajnalban általában 8-13 Celsius-fok lehet, a csúcsérték 20-26 Celsius-fok között valószínű.

Forrás: MTI