Család

Idén is lehetett radaron követni a Mikulás útját

Hogyan kezdődött ez az érdekes hagyomány?
2023. December 25.
(Kép forrása: Getty Images)

Számos angolszász országban a tradíció szerint karácsonykor a Mikulás (Santa Claus) viszi az ajándékot a gyerekeknek.

Idén is élő videóban közvetítette az Észak-amerikai légvédelmi parancsnokság (NORAD), merre jár éppen a Télapó, írja a 24.hu.

Ez az érdekes hagyomány a portál szerint 1955-ben kezdődött egy sajtóhibával: a Sears nevű amerikai áruházlánc karácsonyi akciót hirdetett, miszerint a gyerekek december 24-én felhívhattak egy mikulás-telefonközpontot, ahol még az utolsó percben elmondhatták, ha lefelejtettek valamit az listáról, vagy azt, hogy hol találja őket, ha nem otthon töltik az ünnepeket a családjukkal. Azonban a hirdetésben elírtak egy számjegyet a telefonszámban, így nem a Sears-nél, hanem az Egyesült Államok légvédelmi parancsnokságának (CONAD) ügyeletes tisztjénél csörgött folyamatosan a telefon.

A légvédelmisek igyekeztek minden betelefonáló gyereket megnyugtatni, és az ezt követő évben már ők szervezték meg a mikulásfigyelő telefont, majd az 1958-ban alakult, Kanada és az Egyesült Államok légvédelméért felelős Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság (NORAD) folytatta.

Így minden évben az északi-sarki indulástól végig lehet követni az oldalukon ITT, hogy éppen merre járhat(na) a Mikulás – és fogadják a telefonokat is válaszolnak az emailekre. Ha most nézünk rá, már látjuk, hogy az idén már hazaérkezett az Északi-sarkra, és egy számláló mutatja a kiszállított ajándékok számát is.

Ahogy azt az Index írja, emellett egy másik oldalon, a flightradar24-en is folyamatosan lehetett követni a Mikulás útját.