Család

Idén megváltozott a pontszámítás, ma derülnek ki a felvételi ponthatárok

Megbonyolították az egyetemi felvételik pontszámítását, szerda este hirdetik ki a ponthatárokat.
2024. Július 24.

Az Eduline azt írja, hogy az idén megváltozott pontszámítás miatt az új rendszer döcögősen indul. A korábbi évekhez képest változás, hogy 2024-től az egyetemek határozzák meg, melyik az a két tárgy, aminek az eredményét figyelembe veszik, és azt is előírhatják, hogy az adott tárgyból a felvételhez milyen szintű érettségit kérnek, valamint azt is, hogy mennyi pluszpont jár a nyelvtudásért.

diákok

Kép: Getty Images

A felvételi pontokat a korábbi években és idén is 500 pontos rendszerben számítják, vagyis

  • 200 pontot továbbra is a tanulmányi eredményekért,
  • 200 pontot az érettségi eredményekért,
  • 100 pontot pedig az intézményi pontokért (korábban többletpontok) lehet kapni.

A pontok számításában fontos módosítás, hogy a sikeres középszintű érettségi vizsga százalékos eredményének mindössze kétharmadát kaphatják majd meg pontszámként a felvételizők, míg az emelt szintű vizsga százalékos eredményét továbbra is száz százalékban számolják.

A lapnak többen arra panaszkodtak, hogy nem a legjobb emelt szintű érettségijüket vették figyelembe a pontszámításnál, ami komoly hátrányt okoz nekik.

Az idei évben a felvételi pontok számításánál azonban elsőre meghökkentő dolgok is számítanak. A Dunaújvárosi Egyetem honlapja szerint a felvételizőnek 15 pluszpont jár azért, ha valamelyik családtagja az intézményben tanult. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanévenként 15 pontot, összesen pedig 50 pontot jelenthet – a maximálisan megszerezhető 100 pontból – ha a jelentkező a középiskolai évei alatt katolikus hittanra járt.

A 444-nek egy egyetemi forrás azt nyilatkozta, hogy új informatikai rendszer készült, ami „még most is kalapálódik”, és csak késő tavasszal tudták elkezdeni az adatok felvitelét, miközben a hallgatók már jelentkeztek. Elmondása szerint voltak olyan adatok is, amelyeket kézzel kellett beírni. Az ő állítása szerint bizonyos pontokat az Oktatási Hivatalnál számoltak rosszul egy hiba miatt.