Család

Így is készülhet villámgyors reggeli a zabpehelyből

Előző este igényel előkészületet, így reggel csak elegendő kivenni a hűtőből.
2025. Január 22.

Overnight oats, pihentetős zabkása, áztatott zabkása… több neve is van ennek a finom reggelinek, aminek nagy előnye, hogy már előző délután vagy este el lehet készíteni, így reggel a sietségben már csak elő kell venni a hűtőből. Egészséges és laktató reggeli, amit különféle feltétekkel lehet variálni.

A zabkásával ellentétben nem kell megfőzni sem, a hosszú áztatástól puhul meg a megfelelő állagúra a zabpehely.

(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Hogyan készül az áztatós zabkása?

Valójában amire figyelni kell, az a tej és a zabpehely aránya. Ahogy azt a marthastewart.com is javasolja, minden csésze zabpehelyhez öntsünk ¾ csésze tejet – ez lehet hagyományos tej vagy bármilyen alternatív, növényi változat. Emellett kerülhet bele valamilyen édesítő, cukor, méz, juharszirup, édesítőszer. Az áztatós zabpehelynek nagyon jól állnak az olyan fűszerek, mint a fahéj vagy a szerecsendió, így ezekkel is fokozhatod az ízét.

 

Arra érdemes figyelni, hogy ehhez az ételhez nem a kisebb szemű, keményebb zabpehelyre, hanem a puhább, laposabb, nagyobb szemű változatra van szükség. Az elkészítés mindig egy éjszakát igényel (nagyjából 12 órát), hogy kellően megpuhuljon az étel.

Időközben kiülhet egy vékony tejréteg a zabpehely tetejére, de ilyenkor sem szükséges átkeveri, elegendő ezt reggel, tálalás előtt megtenni.

Dobd fel a zabkását!

  • Bármilyen olyan hozzávaló, amit a főzött zabkásához is adnál, kerülhet az áztatós zabkásába vagy zabkására is. Ezek lehetnek friss vagy aszalt gyümölcsök – a bogyós gyümölcsöket, szeletelt almát, banánt, barackot érdemes tálalás előtt hozzáadni. Az aszalt gyümölcsöket add hozzá már az áztatás előtt, amiktől édesebb is lehet, így kevesebb édesítőt kell hozzáadni.
  • Diófélék, olajos magvak is kerülhetnek bele, akár pirítva is, amitől kellemesen ropogósak lesznek, kontrasztban a puha kásával. Tálalás előtt mogyoróvaj vagy más magvaj is kerülhet rá.
  • Édesíteni is lehet utólag is az áztatott zabkását, mindenkinek az ízlése szerint. Hasonlóan lehet fűszerezni is.
  • Egy-két kocka apróra tört csoki vagy olvasztott csokoládé is kerülhet rá.