Család

Így reagált az anya este 10-kor, hogy fia elfelejtett egy házit megcsinálni

Odavannak az anyáért, akinek reakcióját tanítani kéne.
2024. Március 11.
anya házit ír fiával
Kép: Getty Images

A tökéletes példa a szelíd szülőségre.

Egy TikToker anya posztolta fia késő esti segítségkérését. A történet elég hétköznapi: a gyereknek este jut eszébe, hogy nem csinált meg valamit másnapra. A határidők fejben tartása egy kisgyereknek nehézséget okozhat, így volt ez a 7 éves Leo Palacios-szal is.

Az anyjához fordul este fél 10-kor, hogy nem fejezte be a komodói sárkányról szóló előadását, amit másnap kell prezentálnia az iskolában. A TikTok-ra feltöltött videóban látjuk, ahogy a kisfiú csendben odalép anyjához, aki épp kislánya mellett fekszik az ágyban. Gabriela, az anya meglepően nyugodtan reagált, ennyit mondott: “Semmi baj, kicsim.” A legtöbb szülő valószínűleg kiakadna és hegyi beszédet intézne a gyerekéhez, ám Gabrielát nem ebből a fából faragták. Az anya mind a négy gyerekét felkapta, elsiettek a közeli még épp nyitva tartó boltba, beszerezték a diorámához szükséges kellékeket, majd hazaérve nekiálltak a feladatnak, ami egy óra alatt el is készült.

@gabbsgarden Bro spawned in my room to deliver stressful ASMR #asmr ♬ original sound - Gabby Honey

Sokan dicsérték az anyát az interneten, amiért szelídebben közelítette meg a helyzetet, ahelyett, hogy kiabált volna vagy felhúzta volna magát. “A ‘Semmi baj, kicsim’ megfogott. Az a fiú bármiért képes lesz hozzád fordulni. A bennem élő belső gyerek köszöni neked” – írja egy TikTok-kommentelő.

“Hála Istennek, neki nincsenek olyan szülei, mint nekünk voltak” – írta valaki más, egy másik pedig hozzáfűzte: “Felnőttként MINDIG elfelejtek dolgokat, vagy az utolsó pillanatban csinálom meg. A gyerekek kis agya olyan keményen dolgozik, hogy lehetünk mérgesek arra, hogy próbálkoznak”

Más kommentelők szerint azonban az anya nem hagyta, hogy a fia hibázzon. Dr. Nissim-Matheis klinikai pszichológus szerint az is teljesen elfogadható, ha a szülő nem akar azonnal segíteni, hanem egy napot késik a gyerek a projekttel. Ez akár abban is segíthet, hogy később ne felejtse el a határidőt.

Egy későbbi TikTok kérdés-feleletben az anya elmondja, hogy Leo a dioráma nagy részét maga készítette el, végezte a kutatást és a tervezést, míg ő a forró ragasztópisztollyal segített. Egy másik videóban Leo tökéletesen elmondja a prezentációjához tanult tényeket.

Alyson Resnick, a Tree Of Life Counseling Center alapítója szerint az anya reakciója a bizalom és a biztonság érzését táplálja a kapcsolatukban.  Azzal, hogy türelemmel és kedvességgel közelített a helyzethez, megerősítette a fiát abban, hogy mindig fordulhat hozzá útmutatásért és támogatásért anélkül, hogy ítélkezéstől vagy kemény büntetéstől kellene tartania. „Ezzel értékes leckét tanít a fiának az empátia, a kommunikáció és a bizalom terén.”

 

(parents.com)