Család

Kitiltja a tíz év alatti gyerekeket egy New Jersey-i étterem

Voltak, akik felháborodtak a döntés miatt, míg mások támogatták az ötletet.
2023. Február 15.
kisfiú étteremben
(Kép forrása: Getty Images)

Egy népszerű New Jersey-i étterem, a Nettie’s House of Spaghetti váltott ki vitát azzal, hogy megtiltja a tíz év alatti gyerekeknek, hogy náluk egyenek. Az étterem ezt egy Facebook bejegyzésében jelentette be, a döntést pedig azzal indokolták, hogy „a zajszint” és „az őrült rendetlenség eltakarítása” nem éri meg a fáradtságot, számolt be róla a Scarry Mommy.

„Szeretjük a gyerekek. Tényleg nagyon szeretjük őket. De az utóbbi időben rendkívül nagy kihívás volt fogadni őket a Nettie’s-ben” – áll a bejegyzésükben.

Ezután kifejtik, hogy a zajszint, az etetőszékek miatti helyhiány, az őrült rendetlenség feltakarítása, és a rohangáló gyerekek miatti felelősségük okán hozták meg ezt a döntést. „Nem könnyen hoztuk meg ezt a döntést, de néhány közelmúltbeli esemény arra késztetett minket, hogy ezt az új irányelvet alkalmazzuk” – írták, és hozzátették, hogy március 8-tól nem engedik be a 10 év alattiakat az étterembe.

Az étterem előre számított arra, hogy sokakat felzaklat majd a döntésük, amit meg is értenek, de kitartanak mellette. „Tudjuk, hogy ez néhányakat nagyon felzaklat, különösen azokat, akiknek nagyon jól nevelt gyerekeik vannak, de úgy gondoljuk, hogy ez a helyes döntés a vállalkozásunk előrehaladása szempontjából.”

A bejegyzés alatti kommentek között akadnak olyanok, amik megkérdőjelezik az étterem döntését, vannak, akik drasztikusnak tartják ezt a lépést, de vannak, akik szerint van értelme.

„Alig vártam, hogy kipróbálhassam a helyeteket, de egy jól nevelt 9 éves gyerekkel nem vagyunk szívesen látva, ez szomorú” – írta egy édesanya. Egy hozzászóló azt írta, hogy sok szerencsét kíván a helynek ahhoz, hogy nyitva tudjon maradni azokkal a „dühös senkikkel, akik utálják a gyerekeket, hogy támogassák a vállalkozást”.

De voltak olyan hozzászólók is – több vendéglátós például – akik támogatták az ötletet. Az egyik kommentelő például azt írta: „Fantasztikus ötlet… 14 éves korom óta dolgozom a szakmában, és még soha nem láttam olyat, mint az elmúlt időszakban. A gyerekek elszabadultak, és a legtöbb szülő nem veszi észre. Az illem és az általános tisztelet figyelmen kívül hagyása irreális (…)”.

 

Valóban nem mindig egyszerű lekötni a gyerekeket az étteremben, amikor éhesek, és olyan sok időt kell még várni, amíg kihozzák az ételt… Érdemes ilyen esetekre néhány trükkel előre készülni, hogy könnyebben viselje a csemete a várakozást. Éppen ezért gyűjtöttünk össze mi is néhány tippet egy korábbi írásunkban, amik ezekben a helyzetekben segíthetnek.