Kép: Apaidők podcast
Lackfi János hat gyerek édesapja és ötszörös nagypapa, egész felnőtt életében sok gyermek vette, veszi körbe, így ha valaki, akkor ő biztosan sokat tud mesélni a szülőségről, a szülői szerepről. Milyen ma szülőnek lenni és milyen volt 20-25 évvel ezelőtt? Mi a szülő, az apák feladata? Lackfi János volt Kertész András vendége az Apaidő podcastban.
A kreativitás átadásáról Lackfi elmondta, hogy feleségével szándékosan nem akarták erőltetni, alapvetően azt szerették volna, hogy ez egy nyitott ajtó maradjon a gyerekeiknek. Nem gondolja azt, hogy a kreativitás direktben átadható lenne, de nyilván ez körülvette a gyerekeit.
A költő, írónak 6 gyereke van, a legidősebb 32 éves, a legkisebb 9. Ahogy Lackfi fogalmazott, legkisebb gyermeke funkcionális egyke, hiszen 12 év van közte és a korban közvetlenül előtte született testvére között. A nagyok már rég kirepültek, saját családjuk, gyerekeik vannak, egyetlen testvér lakik még otthon. Nincs testvérféltékenység, a nagyobbakkal pedig a kapcsolódás sem egyszerű.
Míg a nagyobbak nem, addig legkisebb gyermeke, Julcsika, digitális bennszülött. A nagyobbak esetében Lackfiék nem voltak nagyon tudatosak, amikor eljött az ideje, kaptak telefont, de nem nagyon foglalkoztatta őket a kérdés. A legkisebbnél – aki ugye több mint 20 évvel fiatalabb a legidősebbnél – már más a helyzet. Amerikai pszichológusok úgy tartják, hogy szinte bántalmazás az élet első éveiben kütyüt adni a gyereknek – fogalmaz Lackfi. Noha ezt tudta, mégis elég sokáig, hat évvel ezelőttig rendszeresen posztolta a Facebookra Julcsika gyerekszáj mondatait, amit ma már nem tenne. Akkor hagyott fel vele, amikor a lánya óvodába ment és kiderült, hogy az óvónők is ismerték az egyébként ismeretlen gyereket, hiszen Lackfit, mint költőt követték és olvasták posztjait. Akkor feleségével arra jutottak, hogy ez nem biztos, hogy nagyon egészséges.
Kertész ezen a ponton felveti, hogy az állandó görgetéssel elfelejtettünk unatkozni, folyamatosan lekötjük a figyelmünket mindenféle digitális tartalmakkal, emiatt nem is vagyunk a jelen pillanatban, nem élünk meg valós idejű dolgokat és ez baj. Ez érvényes a szülőségre is, a jelenben kéne lennünk, az itt és mostban, amikor a gyerek hazajön az iskolából, félre kéne tenni, amivel épp foglalkozunk és rá koncentrálni, ebben mindketten egyetértenek. „Nem robotpilóta üzemmódban működni” – mondja Lackfi saját apaságáról, hozzátéve, hogy mindig arra törekedett, hogy gyengéd, megerősítő apa legyen. Saját gyerekkoráról elmondja, hogy rengeteget sóvárgott, tárgyak, ruhák iránt. Ma már sajnálja, hogy senki nem mondta el neki, hogy a sóvárgás érték, egy építő energia.
Ha kíváncsi vagy arra, mit gondol Lackfi ajnározásról, kényeztetésről és az elvárásokról, akkor nézd meg az Apaidő podcastot ITT.
Kapcsolódó cikkek
