
(Kép forrása: Getty Images)
Az ünnepekkor könnyen előfordul, hogy túl sokat készítünk az ételekből. Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy mennyi idő alatt tud majd elfogyni a maradék, mert a hűtőben csak néhány napig tárolhatjuk biztonságosan. Ha nem esszük meg ennyi időn belül, jobb inkább lefagyasztani az ételeket.
Hogy mit mennyi ideig tárolhatunk biztonságosan a hűtőben, arról a Maradék nélkül, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszerpazarlás csökkentést célzó programja készített egy hasznos útmutatót, amit Facebook-oldalukon osztottak meg.
Eddig állnak el a hűtőben a főtt ételek
„Meddig áll el hűtőben a (nemcsak karácsonyi) maradék?” – írják a bejegyzésben. A poszt szerint 1-2 napig a húsleves, a húsos-szószos ételek, a szószos tésztaételek, a tejszínes-, a gombás- és a halas ételek, a rakott ételek és a főtt rizs is.
2-3 napig fogyaszthatók a hús nélküli levesek, a főtt húsok és a főtt tészta feltét nélkül. Ennél hosszabb ideig, 3-4 napig áll el a hűtőben a poszt szerint a sült csirke, a húsosételek, a főtt keménytojás és a pörkölt is.
Nemrég írtunk arról is, hogy mit is jelent pontosan bizonyos ételeknél a csomagoláson olvasható „Felbontás után hűtve tárolja, és mielőbb fogyassza el!” felirat. Meddig lehet ezeket az ételeket tárolni a hűtőben? Erről itt írtunk.