Család

Lánya hangját lemásoló mesterséges intelligenciával próbáltak átverni egy anyát

Egy arizonai édesanya a többi szülőt szeretné figyelmeztetni a saját történetükkel, miután majdnem egy átverés áldozata lett.
2023. Április 18.
mobiltelefon
(Kép forrása: Getty Images)

Egyre többet hallunk a mesterséges intelligenciáról, amit lehet jó dolgokra is használni, de sajnos rosszakra is, mint például különböző átverések és csalások. Egy amerikai édesanyának egy hasonló átverés okozott nagyon ijesztő perceket.

Jennifer DeStefano egy ismeretlen telefonszámról kapott egy hívást, amit egyébként nem vett volna fel, de tizenöt éves lánya, Briana éppen síelni volt, és ő attól tartott, hogy valamilyen baleset történhetett. „A lányom hangja volt az, sírt és zokogott, és azt mondta: »Anya«. Én pedig megkérdeztem, hogy »Rendben, mi történt?«” – mesélte DeStefano a Good Morning America-nak.

„Ő azt mondta: »Anya, ezek a rossz emberek elfogtak. Segíts, segíts«” – mondta az édesanya, akitől ezután váltságdíjat követelt Briana szabadon engedéséért cserébe. De azt mondta, hogy nem akar elektronikus átutalást, inkább el akar menni érte.

Az édesanya szerencsére néhány percen belül meg tudott győződni arról, hogy a lánya biztonságban van. Azonban nagyon felzaklatta, hogy mesterséges intelligenciát használtak gyermeke hangjának reprodukálására.

Lányát szintén megijesztette az eset, mint elmondta, belegondolt, hogy ha azok, akik át akarták verni az édesanyját, valóban elmentek volna hozzá a pénzért, akkor megpróbálhattak volna információt gyűjteni róla vagy a testvéreiről, és követni őket, akkor ez akár valósággá is válhatna.

A GMA-nak nyilatkozott Sinéad Bovell, a Waye technológiai oktatási vállalat alapítója, aki elmondta, hogy a közösségi média terjedésével nem nehéz valakitől hangfelvételt szerezni, különösen, ha az ember huszonöt év alatti.

A portál hozzáteszi, hogy a hasonló, mesterséges intelligencia általi hangklónozással kapcsolatos csalások elkerülése érdekében a szakértők többek között javasolják, hogy a közösségi médiás profiljaik legyenek privátok.