Kamasz

Erőszak, átverések és bullying – 3 dokumentumfilm, amit a nagy kamaszoddal nézzetek meg

A gombamód szaporodó stream szolgáltatók nem csak arra jók, hogy meséket és kasszasiker mozfilmeket nézzünk rajtuk, a gyerekekkel közösen.
2022. Augusztus 30.
Tinder app
Tinder applikáció csalás

Ezeken a platformokon sok olyan dokumentumfilmet találunk, amiket a kamaszgyerekünkkel együtt érdemes megnézni. Nem elég annyi, hogy a gyerekkel közösen ülünk le megnézni ezeket a doksikat. Fontos, hogy közben és utána is beszélgessünk velük róla. Legyünk nyitottak, hallgassuk meg az ő érzését, véleményét és esetleges hasonló tapasztalatait. A párbeszéd sokkal fontosabb, mint a közös mozizás.

Tinder-csaló

Hol találod: Netflix
A probléma, amit feltár: Átverések a társkeresőkön és a közösségi médiában

A kamaszok ma már az Instagramon, Snapchaten, TikTokon ismerkednek. Bár a Tinder-csaló egy szövevényes társkeresős átverést mutat be, az eset megtörténhet a Facebookon, vagy az Instán is. Simon Leviev egy minden hájjal megként bájgúnár, aki milliárdos örökösnek adta ki magát a Tinder, így ismerkedett meg egyedülálló hölgyekkel szerte Európából. Fényűző életéről készült videókkal, fotókkal kápráztatta el a nőket, akikkel elhitette, hogy mással el sem tudná képzelni az életét. A közös élethez a közös bankszámlák is hozzátartoznak, na meg a kölcsönök, amik kisegítik egy-egy zavaros üzlet után. A megtévesztés nagymestere szerelmet igért és házasságot, s így húzta le egyik „barátnőjét” a másik után. Ebből tartotta fent a kirakat életét. A csalót végül egy újságírócsapat és néhány elszánt, lehúzott exe buktatta le.

Ám míg a nők a mai napig nyögik az adósságokat, addig Leviev néhány hónap elzárás után, boldogan éli életét, és nem sajnál semmit.
Fontos, hogy ne ess az áldozathibáztatás hibájába, amikor a gyerekeddel együtt megnézitek ezt a filmet. Az ugyanis – az ok nélküli – szégyent erősítheti benne, és még jobban bezárkózhat, ha hasonló átverés alanya lesz. Azt viszont meg kell beszélnetek, hogy milyen a biztonságos ismerkedés, hogyan lehet leleplezni a kamu közösségi oldalakat, és soha, senkinek ne küldjön korhatáros képeket, vagy bankszámla adatokat.

Trainwreck – Woodstock ’99

A probléma, amit feltár: fesztivál veszélyek, szexuális visszaélések, molesztálás
Hol találod: Netflix

Amíg az 1969-es Woodstock a békét és a szeretet akarta hirdetni, addig az 1999-es nagy visszatérésnek a káosz és a vandalizmus maradt meg. Ezt mutatja be a Netflix 3 részes dokumentumsorozata, amit tényleg érdemes a kamasz gyerekeinkkel együtt megnézni. Az epizódókból kiderül, milyen hibákat követtek el a szervezők az infrastruktúrában: nem volt ivóvíz, kellő mennyisége mosdó és egy nap után már fekáliában úszott a „tábori” zuhanyzó. A tömeget pedig nemcsak a kialakult helyzet hergelte, hanem a fellépők is. A végeredmény: tragédia és a nemzetigárda bevetése.

Először is ne ess kétségbe! A hazai nagy fesztiválok nem ilyenek, de ha először engednéd el a gimis csemetédet hasonló rendezvényre, akkor menj ki te is egy napon, és győzödj meg arról, hogy milyen. Ami még fontosabb, hogy a látottak alapján vegyétek át a gyerekkel, hogy mire figyeljen, hol kérhet segítséget, kihez forduljon, ha megsebesült, elhagyta a holmiját, vagy még ennél is nagyobb baj éri. A dokumentumfilm azt is bemutatja, hogyan éltek vissza 23 évvel ezelőtt a férfiak a helyzettel, gyakorlatilag következmények nélkül molesztálhatták a nőket a tömegben, és sajnos szexuális erőszak is történt. Ne feledd: a mai fesztiválokat ezerszer biztonságosabban szervezik, de te is elmondhatod a gyerekednek, hogy figyelj arra, mit iszik, ne fogadjon el idegentől semmilyen italt, és merjen nemet mondani, ahogyan segítséget is kérni.

Audrie & Daisy

Holt találod: Netflix
A probléma, amit feltár: online bullying, és szexuális erőszak

Talán szülőként ezt lesz a legnehezebb végig nézned. A 2016-os dokumentumfilm Daisy Colemanről szól, akit egy házibuliban erőszakoltak meg, amikor 14 éves volt. A film bemutatja, ahogyan a lány, családjával közösen próbált megbirkózni a szörnyű traumával és sebekkel. De azt is megmutatja, hogy milyen gyűlölet zúdult – főleg a korosztályából – a közösségi oldalakon Daisy-re, miután kiállt történetével a nyilvánosság elé. A dokumentumfilm másik szereplője, Audrieot 2012-ben erőszakolták meg, 10 nappal később öngyilkos lett. Sokáig úgy tűnt, hogy Daisy számára sikerül az újrakezdés és a gyógyulás. Többedmagával létrehozta a SafeBAE szervezetet, amely nemi erőszak áldozatainak nyújt segítséget. Azonban négy évvel a film bemutatója után Daisy önkezével vetett véget életének.

Olyan kimondhatatlan fájdalmakkal és eseményekkel szembesít a két kamaszlány drámájáról szóló dokumentumfilm, amely után nehéz megszólalni. De fontos, hogy ne a tiltást – „márpedig édeslányom, nem mehetsz el a buliba!” – válaszd, hanem a felkészülést és a bizalmat. Nem tudod mindentől megvédeni a gyermekedet, de ha hozzád mindig bizalommal és feltétel nélkül fordulhat, akkor már jó úton jártok.

Krízis esetén

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Forrás: Gyerekszoba