Gyerek

Hány éves kortól mehet fesztiválozni a gyerek?

Augusztus 10-én két év kihagyás után elstartolt a Sziget fesztivál, és ennek apropóján a fesztiválokat kedvelő anyukák és apukák fejében megfordulhat az a kérdés, hogy vajon lehetne-e, mikor lehet a gyermekkel együtt menni a koncertekre.
2022. Augusztus 11.

Az idősebb gyerekek szüleinél pedig az merülhet fel, hogy mikortól mehet a barátokkal fesztiválozni a kamasz.

Tulajdonképpen egyáltalán nem ritka, hogy koncerteken, zenei fesztiválon családokat, a gyerekeikkel együtt bulizó szülőket látunk. Sőt, több fesztivál felismerte ezt az igényt, és készülnek kimondottan a családoknak szóló programokkal is, általában nap közben is találhatunk szórakozási lehetőségeket, és nem csak este vannak koncertek sem.

Hogy milyen életkortól vigyük magunkkal a gyereket is a koncertekre, fesztiválozni, arra ahhoz hasonlóan, hogy mikor maradhat otthon szülői felügyelet nélkül, vagy mikor mehet haza egyedül az iskolából, nincs egy konkrét, mindenkire érvényes életkor. Sokkal inkább azt kell figyelembe venni, hogy milyen típusú a gyermekünk, mennyire érzi magát jól tömegben, sok emberrel körülvéve, és hogy mennyire kötik le a zenei programok. Na és persze az sem árt, ha már korábban vettünk részt közösen valamilyen koncerten, így vannak már tapasztalataink arról, hogyan viselkedik egy ilyen közegben.

Ha valamennyire számosítani szeretnénk a dolgot, a Sziget Fesztiválra például 11 éves kor alatt belépőjegy nélkül mehetnek be a legkisebb fesztiválozók (viszont kötelező felvenniük a gyermek karszalagot a bejáratnál). Azonban a fesztivál weboldalán is kiemelik, hogy 14 éves kor alatt csak felnőtt kísérővel lehet belépni a Szigetre, és ez esetben is kötelező viselni a gyermek karszalagot.

A témában megkérdeztünk két édesanyát is, akik megosztották velünk személyes tapasztalatukat, véleményüket.

Gabi, aki egy 11 éves lány anyukája, elmesélte, hogy kislánya 5 éves volt, amikor először ment velük a Szigetre, ez volt élete első “felnőtt” fesztiválja, és később is vitték magukkal más fesztiválokra is. Azt, hogy mikortól mehet egy gyerek a szüleivel fesztiválozni, ő úgy látja, hogy nagyon gyerekfüggő, és nagyon szülőfüggő is. “A mi környezetünkben is volt olyan, akivel elmentünk egy Halász Judit koncertre, és az akkor 5 éves kisgyereket haza kellett vinni, mert azt mondta, hogy neki nagyon hangos a koncert. Azt gondolom, hogy nagyon az egyéni érzékenységi faktoron múlik, hogy a tömeg, a sok inger, a zene, a zene hangereje milyen hatással van a gyerekre.”

Ehhez kapcsolódóan elmesélte azt is, hogy voltak például olyan romkocsmás koncerten is, amikor a gyermeke 4 éves volt, társasággal, ahol a kislányával egykorú kisgyermek már 2 dal után haza akart menni, mert neki hangos volt a koncert, az ő gyerekével pedig szinte alig lehetett hazaindulni, mert annyira élvezte a bulit.

Gabiék egyébként már a kislánya első születésnapját követően mentek közösen zenei programokra, igaz először klasszikus zenei koncertekre.

A Szigettel kapcsolatban felidézte azt, hogy számára az is megnyugtató volt, hogy hogy a lánya is kapott karszalagot, amire rá volt írva a szülők neve és a telefonszáma is. “Ő nagyon szófogadó, és nem egy ‘elrohangálós’ típus, de ott nagyon nagy tömeg van, ezért ez a megoldás nekem megnyugtató volt.”

Hozzátette, hogy neki eddig semmiféle negatív tapasztalata nem volt, amikor a gyermekét is vitték koncertekre és a fesztiválokra, inkább azt tapasztalta, hogy nagyon jófejek voltak az ismeretlenek is velük, illetve a gyerekekkel.

Edina, aki egy 12 éves lány és egy 10 éves fiú anyukája arról mesélt, hogy éppen “erősen ostrom alatt van” a 12 éves lánya által. “Kapom, hogy a barátnői közül már van olyan, aki koncertre jár és fesztiválra is megy. Érdekli a téma, kíváncsi rá.”

Edina úgy látja, hogy ez kicsit hasonló kérdéskör, mint az egyedül hazajárás. Van, aki engedi, van, aki valamihez köti, féltésből tolja, korainak érzi. “Úgy érzem, hogy mi középutasok vagyunk. Nem akarjuk visszatartani 18 éves koráig, de még most is picit korainak érzem a dolgot. Voltak mindkettőnknek (az apjának és nekem) olyan élményeink koncerteken, amit nem gyereknek valónak éreztünk. Mi magunk sem vagyunk és voltunk a napokig sátrazós típus, 1-1 napra szoktunk kimenni, 1-1 előadóra. Ilyenkor körbejárunk, magunkba szívjuk a szabadság ízét, a gazdag ingereket beszippantjuk, és ez nekünk elég is. Ettől jól vagyunk. Ha le akarom egyszerűsíteni, azt mondanám, hogy mi úgy érezzük, hogy ez még “sok” a gyerekeknek. Várunk, hogy érjenek.”

Hozzátette, hogy most abban állapodtak meg, hogy 13-14 évesen kimehet majd velük a nagylányuk pár órára, és ha úgy érzik, hogy elég megbízható, bátran elengedhetik, akkor gimis korában egyedül is fesztiválozhat 1-1 napot.