Gyerek

15 dolog, amit mérlegelj, ha egyedül hagynád otthon a gyereket

Mikortól maradhat otthon egyedül a kicsi? Nehéz megmondani, de néhány kérdést érdemes átgondolni, mielőtt így döntesz.
2022. Május 14.
Fotó: Getty

Nemsokára itt a nyári szünet, amikor – iskolások esetében – körülbelül tíz hetet kell lefedni. Jó, ha vannak nagyszülők és táborok, plusz van szabadságunk is, de ha még mindig marad üres nap, nagy a csábítás, hogy esetleg egyedül hagyjuk otthon játszani, filmet nézni a gyermekünket. Mikortól tehetjük ezt meg?

Nem lehet egyetlen számot mondani, mert nemcsak az életkor számít, hanem számos egyéb körülmény is, amit mérlegelni kell.

És itt ne csak arra gondoljunk, hogy a gyerek meg tud-e lenni egyedül, mert lehetnek külső veszélyek is, illetve talán el tudja látni magát, de attól még szoronghat, ha nincs vele senki.

De ha mindenképp korosztályt kell megjelölni, a szakemberek általában nyolc évnél húzzák meg a határt, és akkor is csak egy-két órát javasolnak. Tizenkét évre teszik azt a kort, amikor már egy munkanapot is eltölthetnek magukban, ha érettek erre.

Bár a jogszabályok nem rendelkeznek erről konkrétan, azt tudni, kell, hogy minden felelősség a miénk, ha bármi baj történne. Ilyenkor mindig azt vizsgálják, hogy a szülő az adott helyzetben elég gondosan járt-e el.

Amit mérlegelj:

  • Mennyire biztonságos a környéketek?
  • Zárható-e a lépcsőház?
  • Milyenek a szomszédok, meg lehet-e kérni őket, hogy néha benézzenek?
  • Önálló már a gyereked?
  • Szorongó típus?
  • Hajlamos pánikolásra?
  • Mennyire szabálykövető?
  • Tudja használni az elsősegélydobozt?
  • Tud telefonálni baj esetén?
  • Ismeri a segélyhívó számokat?
  • El tudja mondani szülei nevét, lakcímét, telefonszámát?
  • Tudja kezelni az összes otthoni gépet, kapcsolót, zárat?
  • Tudja, mit tegyen, ha valaki becsenget?
  • Tudja, mihez nem nyúlhat, és be is tartja?
  • Elérhető leszel?

A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy nagyon kockázatos bármilyen felelősség felruházni egy 16 évnél fiatalabb gyermeket, különösen igaz ez arra is, hogy a nagyobb tesó vigyázzon a kisebbre. Hiszen egy 13 éves körül kislány, vagy kisfiú még nem képes felnőttként cselekedni, gondolkodni és gondoskodni a kisebb testvéréről, hiába idősebb nála néhány évvel. 16 év felett is érdemes a saját gyermekünk személyiségéből és viselkedéséből kiindulni.